Náray Tamás kiborult: "Lassan álruhában kell járnom"

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely -
étterem divattervezés ruha Náray Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyik legsikeresebb hazai divattervező nem volt elégedett egy étteremben, ezért ezt azonnal szóvá is tette. Véleménye szerint nem tett semmi rosszat, mégis megszólták érte. 

Náray Tamás Budapest egyik felkapott éttermében ebédelt a minap. A tervező egy thai ételt rendelt, amit szójaszósszal ízesítenek, így elég sós lett. Ezt tette szóvá a sztár, melyet a Bors egyik olvasója meg is örökített. A történtek után a lap felkereste az érintettet is, aki kissé kiborult, hogy még egy ebéd alatt sem hagyják békén.

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

"Gyakorlatilag az étterem nyitása óta törzsvendég vagyok, még a dizájnelemekhez is van némi közöm Félig jól hallotta az informátoruk, valóban azt mondtam, sós az étel. Ám ez nem azt jelenti, hogy nem ízlett, hanem azt, hogy az én ízlésem szerint volt sós. Úgy gondolom, vagyok olyan viszonyban a személyzettel és a vezetéssel, hogy ezt szóvá tehetem. Viszont fizettem, bár tényleg kaptam ajándékba sütit is, de nem engesztelésképpen.

Nem kell félnie tőlem a személyzetnek, sokkal félelmetesebbek az olvasóriporterek, akik tényleg mindent mindenhol lefotóznak. Lassan álruhában kell járnom, vagy megennem minden ételt, azt is, ami nem ízlik"

Sarka Kata vagy Vajna Timi csavar jobban? Döntsd el!http://www.life.hu/sztarok/20160712-sarka-kata-vajna-timi-som-balogh-edina-dukai-regina-szekeres-nora-varga-izabella-szavazz-ki-a.htmlEljött a választás ideje! Te melyik ismert hölgy tökéletes alakjával lennél elégedett? TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoVV Szandika: "Minden nap megküzdök a saját démonaimmal"http://www.life.hu/sztarok/20160713-vv-szandika-a-lemondasokrol-meselt-az-egykori-sztar-ma-mar-csak-az-edzessel-foglalkozik.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Szandika alaposan átalakult az elmúlt évek alatt. Mára már rá sem ismerni a VV egykori üdvöskéjére. TV + Sztárok--Összeházasodott a sportvilág sztárpárja-Schweinsteiger az Eb után Velencében mondta ki az igenthttp://www.life.hu/sztarok/20160713-osszehazasodott-a-sportvilag-sztarparja-schweinsteiger-az-eb-utan-velenceben-mondta-ki-az-igent.htmlAlighogy vége lett a foci Eb-nek, a német válogatott támadója, Bastian Schwensteiger megnősült. A szerb teniszezőt, Ana Ivanovicot vette feleségül. Az esküvőjük kísértetiesen hasonlított egy másik celeb kézfogójára. TV + Sztárok--Kis híján nyilvános szexbe fulladt Gerard Butler és barátnője fürdőzésehttp://www.life.hu/sztarok/20160713-gerard-buler-fulig-szerelmes-izzott-koztuk-a-levego-egy-medences-furdozes-kozepette.htmlMég a sokat látottak is zavarba jönnek egy kicsit Gerard Butler és barátnője szenvedélyes fotóit nézegetve. A páros körül szinte forrt a víz a medencében. TV + Sztárok--Életeket menthet Berki Krisztián: ezt a szakmát választottahttp://www.life.hu/sztarok/20160712-berki-krisztian-vizimentokent-es-eletmentokent-szeretne-egy-uj-szakmat-tanulni.htmlA sztár újabb ötlettel rukkolt elő: a tévézés mellett egy nem mindennapi szakma iránt kezdett el érdeklődni. TV + Sztárok--Ada és Nagy Feró is a TV2-höz igazolhttp://www.life.hu/sztarok/20160712-ada-nagy-fero-es-muri-eniko-is-a-tv2-csatornahoz-igazol.htmlHét új csatornát indít a TV2, így nem meglepő, hogy sok új emberre van szükségük. Állítólag több korábbi RTL-es arc is átigazol a konkurenciához. TV + SztárokFotó: Rostás Bianka/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.