Till Attila elhagyná Magyarországot Amerikáért?

Forrás: Marton Szilvia -
műsorvezető utazás New York Till Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Till Attila és felesége már régóta tervezte, hogy egyszer ellátogatnak New Yorkba. Az álmuk pedig végre valósággá vált, ráadásul a műsorvezető olyannyira megszerette a várost, hogy még azt is el tudná képzelni, hogy egy-két évig ott éljen.

"Őszintén szólva, eddig még sehol nem tapasztaltam azt, mint New Yorkban. A legtöbbször úgy érzem, milyen jó hazajönni Budapestre. Most viszont még nagyon szívesen maradtam volna, és azt hiszem simán tudnék ott élni egy-két évig" - lelkendezett Till Attila, miután feleségével és három fiával visszatért a Nagy Almából, ahol a kint élő barátaikat látogatták meg.

Forrás: Marton Szilvia

A műsorvezető azt is elárulta, hogy a város tökéletesen passzol a világlátásához, lenyűgözte a városi nyüzsgés,

az emberek hozzáállása a dolgokhoz, és persze a zene.

"Zenéből egyébként még így sem szenvedtünk hiányt, hiszen a magyar gyakorlattal ellentétben odakint még nem tiltották be az utcazenélést. Ott egészen másképp állnak ehhez" - mondta Tilla a Best Magazinnak.

Robbie Williams az anyósával osztja meg a hálószobáját?http://www.life.hu/sztarok/20160722-robbie-williams-az-anyosaval-osztja-meg-a-haloszobajat-vagy-megsem.htmlSzokatlan fotót osztott meg a nyilvánossággal Robbie Williams felesége, Ayda Field. Úgy tűnik, hogy családi életükben teljesen elfogadott, ha Robbie, az anyósa és Ayda egy ágyban szunyókálnak. TV + Sztárok--Angelina Jolie tényleg hónapok óta külön él férjétől?http://www.life.hu/sztarok/20160722-angelina-jolie-tenyleg-honapok-ota-elkoltozott-ferjetol-vagy-megsem.htmlVajon tényleg elmúlt a szerelem Hollywood álompárja között? Sokak szerint igen, ráadásul olyan hírek is felröppentek, hogy a színésznő hónapok óta nem is él egy fedél alatt férjével. TV + Sztárok--Kiss Ramóna durván nekiment Nyári Diánakhttp://www.life.hu/sztarok/20160722-igy-tepte-meg-kiss-ramona-nyari-diat.htmlReméltük, hogy Kiss Ramóna és Nyári Dia egy csúnya nézéssel lerendezik a nézeteltérést, de nem így lett. Ramóna ugyanis nekirontott Diának, aki bár próbálta, de nem sikerült tökéletesen kezelnie a helyzetet. TV + Sztárok--Keresztes Ildikó kis híján nemi erőszak áldozata letthttp://www.life.hu/sztarok/20160721-keresztes-ildiko-majdnem-nemi-eroszak-aldozata-lett.htmlKeresztes Ildikó nemrég őszintén mesélt arról, hogy évekkel ezelőtt majdnem megerőszakolták egy panelház liftjében. TV + Sztárok--Demcsák Zsuzsa: "Hazudnék, ha azt mondanám, nem félek"http://www.life.hu/sztarok/20160720-demcsak-zsuzsa-szerint-torokorszag-biztonsagok-de-benne-is-van-egy-kis-felsz.htmlA Mokka műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa jelenleg Törökországban nyaral. A közelmúlt eseményei miatt elárulta, van benne némi félelem és bizonytalanság leginkább azért, mert gyerekei is vele vannak... TV + SztárokOrigoEnnyit változott 13 év alatt a nézők egyik kedvenc időjósa, Barta Sylvi http://www.life.hu/sztarok/20160718-ilyen-sokat-valtozott-13-ev-alatt-a-nezok-egyik-kedvenc-idojosa-barta-sylvi.htmlA TV2 és az RTL Klub egykori sztárja, Barta Sylvi 13 évvel ezelőtt tűnt el a tévé képernyőjéről. Férjhez ment, és életet adott két lányának, a tízéves Zsófiának és a tízéves Dorkának. De mit csinál, és mennyit változott azóta? TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.