24 évvel ezelőtt csattant el az első csók Szandi és férje között

csók első csók Szandi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szandi csupán 16 éves volt, amikor megismerte későbbi férjét, Csabát, aki producerként vett részt a sikeres tinisztár ötödik albumának munkálataiban. Az első csók is elcsattant, és bizony, az énekesnő még most, 24 évvel később is boldogan emlékezett vissza arra a pillanatra.

"1992-ben a nyári turnémon Csabi volt a szólógitáros. Ma 24 éve annak, hogy Felvidéken, a sok beszélgetést és előadást követően, a révkomáromi koncert után végre elcsattant közöttünk az első csók! Még most is ugyanúgy szeretlek Csibiszem!!!" - újságolta el boldogan az énekesnő a Facebook-oldalán.

A 40 éves énekesnő egyébként 1999-ben ment hozzá szerelméhez, azóta pedig három gyermekük született: Blanka, Domonkos és Csaba.

Mindenkit lenyűgözött az alakjával a 39 éves Szandi

Az énekesnő ezúttal is élő adásban kápráztatta el közönségét remek alakjával és persze hangjával. A teljes cikket elolvashatod itt!

Bódi Sylvit lekapcsolták a vámosokhttp://www.life.hu/sztarok/20160725-body-sylvit-egy-bilincs-miatt-lekapcsoltak-a-vamosok.htmlA modell óriási izgalmak közepette érkezett meg a Maldív-szigetekre. Erről az Instagram-oldalán számolt be. TV + Sztárok--Sebestyén Balázs az új internetes őrület áldozata letthttp://www.life.hu/sztarok/20160725-sebestyen-balazs-az-uj-internetes-orulet-aldozata-lett.htmlSebestyén Balázst is megfertőzte a magát lassan súlyos népbetegséggé kinövő Pokémon Go-láz. A rádiós a Morning Show vakációjából hazatárve, a stúdióban is Pokémonokra vadászott. TV + Sztárok--Palvin Barbi Lewis Hamiltonnal flangált Budapestenhttp://www.life.hu/sztarok/20160722-palvin-barbi-lewis-hamiltonnal-flangalt-budapest-utcain-1.htmlA többszörös Forma-1 világbajnok csütörtök este a csapata egy hivatalos rendezvényén vett részt Budapesten, és Palvin Barbival is összefutott. Ez azért is érdekes, mert az autóversenyző nemrég még Rita Ora lakásából távozott, bár hivatalosan nem foglalt állás kapcsolatukról. TV + SztárokOrigoIgazi paraszt lett Berki Krisztiánból: A tanyán is szuperül megállja a helyét!http://www.life.hu/sztarok/20160708-berki-krisztian-egy-tanyan-is-megtalalja-a-helyet.htmlSzokatlan Instagram-fotóval lepte meg rajongóit Berki Krisztián. A műsorvezető egy fejszével és egy farakással pózol legújabb fotóján, sőt, ő maga sem riadt vissza a favágástól. TV + SztárokOrigoKelemen Anna: "Magamnak nem is tudom mikor vettem utoljára repülőjegyet"http://www.life.hu/sztarok/20160722-kelemen-anna-sokat-repul-de-meg-sohasem-vett-maganak-repulojegyet.htmlKelemen Anna elárulta, hogy mindig voltak körülötte férfiak, de sosem volt ˝hivatalos˝ a kapcsolata, hiszen erről akkor érdemes beszélni, ha megkérik a kezét. Erről és arról is mesélt, hogy mivel, illetve kivel töltené a nyarat. TV + SztárokOrigoEmlékeztek még az RTL Klub népszerű műsorvezetőjére? Semmit sem fogott rajta az időhttp://www.life.hu/sztarok/20160719-az-rtl-klub-nepszeru-musorvezetojen-palotas-petran-nem-fogott-az-ido.htmlAz RTL Klub egykori műsorvezetőjét már egy ideje nem láthatjuk a képernyőn, de szerencsénkre továbbra is hallat magáról. Sőt, egy dögös szelfivel is megörvendeztetett minket. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.