43 éves lett Ullmann Mónika

Fotó: Origo -
moncsicsi Ullmann Mónika születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ullmann Mónika művészcsaládba született, így elég korán megtalálta magának a színészi pályát. Hároméves korától játszott gyerekszínészként, és nyolcévesen énekelte el a Moncsicsi című dalt.

A legnagyobb és legismertebb magyar sorozatokban mind játszott már Ullmann Mónika, kezdve a Szomszédokkal, a Barátok köztön át a Jóban Rosszbanig. Nagyon korán kezdte a színészi pályát, már 8 évesen a Nemzeti Színházban szerepelt, az ország először mégis a hangját ismerte meg a Moncsicsi című dallal.

Nem sokkal később, 1981-ben a tévében is feltűnt, a Táncdalfesztiválon indult egy énekes produkcióval. Bár színésznőként ismerjük, először az Állami Balettintézetben végzett, ugyanis a tánc is nagy szerelme volt, csak később iratkozott be a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.

Fotó: Origo

Rengeteg színházban játszott, de még televíziós műsornak is volt a háziasszonya. Magánéletét a legnagyobb rejtély övezi, annyit tudunk róla, hogy van egy nagyfia, akinek Miller Zoltán énekes-színész az édesapja. Ullmann Mónika nem szokott a címlapokon szerepelni, kivéve az 1999-es Playboyt, a novemberi számban szerepelt a színésznő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.