44 éves lett Janza Kata, az Operettszínház sztárja

Forrás: Facebook/Janza Kata -
Janza Kata Budapesti Operettszínház születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sokoldalú színésznő eleinte csupán énekhangjával varázsolta el a nagyérdeműt. Már általános iskolás éveiben tagja volt a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusának, a színészi pályával csak később kezdett el foglalkozni.

A Magyar Állami Operaház Gyermekkórusának általános iskolás éveiben lett tagja, később pedig a Bergendy Szalonzenekar női szólistájaként tűnt fel. Több tehetségkutatón is részt vett, mielőtt színészként ismertté vált volna. A többi között szerepelt 1994-ben az Eurovíziós Dalfesztivál magyar nemzeti döntőjében.

Forrás: Facebook/Janza Kata

A színészi pályával 1996-ban kezdett el foglalkozni, 1997-ben végzett a Gór Nagy Mária Színitanodában, ekkortól kezdve lett tagja a Budapesti Operettszínháznak. Nemcsak a színpadon, a tévében is feltűnt a színésznő, például a Barátok közt című sorozatban. Szinkronszínészként is ismerhetjük, hiszen számos Disney-rajzfilm dalát énekelte: volt Jázmin hercegnő, és a Herculesből ismert múzsák énekhangja, a Szépség és a Szörnyeteg, valamint a Malacka a hős betétdalát is énekelte.

Janza Kata a magánéletét szereti titokban tartani, de azt tudjuk, hogy jelenleg se veled, se nélküled kapcsolatban él az Operettszínház művészével, Szerényi Lászlóval. Előtte kétszer is elvált, az első férje Pintér Tibor színész, rendező volt, második férje pedig Kővári László. A két házasságából egy-egy gyermeke született a ma 44 éves színésznőnek.

Sztárok, akikre kiakadtak a rajongók – ez már több a soknál!http://www.life.hu/sztarok/20160802-quimby-egyuttes-kovacs-akos-lukacs-laszlo-tankcsapda-hajdu-peter-sarka-kata-sztarok-akikre-kiakadtak.htmlLegutóbb, a Quimby tusnádfürdői fellépése és Hajdú Péter házassági válsága verte ki a biztosítékot a kommentelőknél, de volt kemény húzása Kovács Ákosnak is, sőt Lukács Lászlónak, a Tankcsapda frontemberének a románca sem aratott felhőtlen sikert. TV + Sztárok--A TV2 nem tart igényt többé Hajdú Péterre és a Frizbire?http://www.life.hu/sztarok/20160803-hajdu-peter-showtime-cimu-musora-megszunhet-es-lehet-hogy-musorgyartokent-is-mellozni-fogjak-a.htmlAkár teljesen kiszorulhat a TV2-ből Hajdú Péter. Sajtóértesülések szerint a Showtime-nak biztosan nem lesz folytatása, de lehet, hogy az Aktív című műsort sem Hajdú cége gyártja majd januártól. TV + SztárokOrigoA magyar szépségkirálynő mulatós karrierbe kezdetthttp://www.life.hu/sztarok/20160803-polgar-ildiko-a-magyar-szepsegkiralyno-fitneszmodell-mulatos-karrierbe-kezdett-videoklipben-szerepel.htmlA fitneszmodell rengeteg érmet nyer a versenyeken, de most egy egészen új területen próbálja ki magát. Az osztrák férfiaknak kedvez a modell. TV + SztárokOrigoSebestyén Balázs: Andy Vajna nem haragszikhttp://www.life.hu/sztarok/20160803-sebestyen-balazs-szerint-andy-vajna-nem-haragszik-amiert-beszolt-a-tv2-nek.htmlAzt beszélik, hogy az Andy Vajna tulajdonába került Rádió 1 kapja meg a Class FM országos frekvenciáját. Az NMHH pár napja jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg a Class FM 2009 óta tartó szerződését. TV + SztárokOrigoÍgy vallott szerelmet Andy Vajna a feleségének, Timinekhttp://www.life.hu/sztarok/20160802-andy-vajna-es-vajna-timi-mehecskekent-vallott-egymasnak-szerelmet.htmlHirtelen nem tudtuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk, esetleg a nevetéstől sírjunk. Furcsa videót posztolt Vajna Timi. TV + SztárokOrigoÍgy lubickolt a habokban Beyoncé családjahttp://www.life.hu/sztarok/20160802-beyonce-anyukaja-tina-knowles-leugrott-egy-luxusjachtrol.htmlBeyoncé a napokban a családjával vakációzott, ráadásul nem máshol kapcsolódtak ki, mint egy luxusjachton. A csodás hétvégén az énekesnő édesanyját és kislányát is lencsevégre kapták. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.