Görög Zitán nem fognak az évek - Úgy fest, mint egy tinilány

Görög Zita fotó Instagram
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Görög Zitának számtalan hódolója akad, hiszen 37 évesen is ugyanolyan dögös, mint a pályafutása elején, erre pedig a legutóbbi fotója a bizonyíték. Nézzétek csak!

"Természetesen jól esik, ha szépnek látnak, de csakis magamnak akarok tetszeni. Persze sok bókot kapok a családomtól, és másoktól" - mondta nemrég a modell, ám a mostani fotója után jobb, ha megbarátkozik a gondolattal, hogy

még több dícséretben lesz része.

Forrás: Instagram

Görög Zita igazán sokat mutatott magából: szexi fotó!

Lassan elköszönhetünk a nyártól, ám addig is vadítóan dögös sztárjaink kapva kapnak az alkalmon, hogy minél kívánatosabb fotókkal kápráztassanak el minket. Ez alól pedig Görög Zita sem kivétel. A teljes cikket itt elolvashatod!

Lagzi Lajcsi megtervezte a saját sírkövéthttp://www.life.hu/sztarok/20160907-galambos-lajos-megtervezte-a-sajat-sirkovet.htmlMint kiderült, Lagzi Lajcsi a börtönben töltött magányos órákban rengetegszer szembesült az elmúlás gondolatával. Erről, valamint arról is mesélt, hogy egy rabtársa miként próbált öngyilkos lenni. TV + SztárokOrigoIgazi hisztérikák! Gondoltad volna, hogy ezek a világsztárok mindenki agyára mennek?http://www.life.hu/sztarok/20160907-ezek-a-szinesznok-hisztiznek-a-legtobbet-a-forgatasokon.htmlA külvilág felé mutatott mosoly sokszor igencsak megtévesztő lehet, főleg a vörös szőnyegen flangáló színésznők esetében. Ezt bizonyítja Jennifer Aniston, Sharon Stone és Lopez kisasszony kollégáinak panaszáradata is. TV + SztárokBeyoncé 35. születésnapi buliján hemzsegtek a világsztárokhttp://www.life.hu/sztarok/20160907-beyonce-szuletesnapi-bulijan-csakugy-hemzsegtek-a-sztarok.htmlHa a 35. születésnapján Beyoncé az 1970-es évekbe akar visszautazni, akkor összejön neki! Sőt, az ötletét számtalan különlegességgel is megspékelte, így minden adott volt egy remek paryhoz: beöltözött világsztárok, buli a tetőn, finom italok és falatok, a dekorációról nem is beszélve. Nézzétek csak! TV + Sztárok--A magyar rapper durván beszólt Nádai Anikónakhttp://www.life.hu/sztarok/20160906-a-magyar-enekes-curtis-durvan-beszolt-nadai-anikonak.htmlNádai Anikó csípős megjegyzéseket kapott, az igencsak negatív kritika Curtistől származik. TV + SztárokOrigoKiakadt? Beyoncé egy baseball ütővel randalírozotthttp://www.life.hu/sztarok/20160905-szuletesnapja-alkalmabol-egy-ujabb-dallal-lepett-meg-minket-az-enekesno.htmlA világ továbbra is Beyoncé új vizuális albumán csámcsog, ami elég erősen utal arra, hogy Jay-Z megcsalta az énekesnőt. Az egyik klip nemrég már felkerült a legnagyobb videómegosztó oldalra, vasárnap, az énekesnő 35. születésnapján, pedig egy újabb is napvilágot látott. TV + SztárokOrigoSamantha Fox bőröndje miatt riasztották a tűzszerészeket Ferihegyenhttp://www.life.hu/sztarok/20160905-elkepeszto-samantha-fox-borondje-miatt-riasztottak-a-tuzszereszeket-ferihegyen.htmlA szépséges Samantha Fox pénteken landolt a Liszt Ferenc repülőtéren, azonban az érkezése a vártnál is nagyobb visszhangot kapott. A popdíva stábjának egyik bőröndje eltűnt, és mint később kiderült, a tűzszerészek vizsgálták át. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.