A munka miatt szakított Barátok közt egykori sztárja

Forrás: Csabai István -
párkapcsolat Barátok közt Dósa Mátyás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Barátok közt egykori főszereplője, Dósa Mátyás kapcsolata ráment a sok munkára. 

3 év után vége lett Mátyás és kedvese, Alexandra kapcsolatának. A 29 éves fiú szerint nincs konkrét indok a szakítás mögött, egyszerűen csak véget ért a szerelem.

Mátyás és Alexandra Forrás: Facebook/Mátyás Dósa

"..Az sem segített, hogy teljesen más ritmusban kezdtünk dolgozni. Korábban mind a ketten a szolnoki Szigligeti Színház társulatában játszottunk, de a Budapestre költözés után én szabadúszó lettem, három színházban, Veresegyházon, Szolnokon és a Karinthyban kezdtem játszani, Szása pedig az Operettszínház táncosa lett. Teljesen más tempóban éltünk. Végül közösen döntöttünk úgy, hogy ezt így nem folytatjuk tovább, békében váltunk el. Még időben léptünk, mielőtt elmérgesedett volna a helyzet, amely egyikünkhöz sem lett volna méltó" - mesélte a fiú a Blikknek.

Dósa Mátyás elmondta azt is, szépen szakítottak kedvesével, és barátok maradtak. Sok közös pont van az életükben, ám a továbblépés akkor is nehéz, ha közösen döntenek a szakítás mellett.

Törőcsik Mari: "Ennyi szenvedést szó nélkül elviselek cserébe"http://www.life.hu/sztarok/20160914-szenes-ivan-eletmudijat-kapott-torocsik-mari.htmlTörőcsik Mari az ország egyik legelismertebb művésze. 60 éves pályafutással és megannyi díjjal a háta mögött most mégis sikerült meglepni őt. TV + Sztárok--5 valóságshow-hős, akinek fenekestül felfordult az élete http://www.life.hu/sztarok/20160912-harom-egykori-valosagshow-hos-akinek-elete-teljesen-megvaltozott-bb-evi-es-tarsai.htmlHiába a pénz és a csillogás, ha az ember lelkileg nincs felkészülve a show-biznisszel járó felhajtásra. Az elmúlt években több olyan játékos is kikerült a magyar kereskedelmi csatornák egy-egy adásából, akik bár esetenként győztesként hagyták el a képernyőt, ma már rossz emlékként gondolnak vissza azokra az időre. Van, akinél csak rövid ideig tartott a siker, és van olyan is, akiről ma is cikkeznek az újságok. TV + Sztárok--Ki van a képen? Gyerekkori fotóját mutatta meg a fiatal énekesnő, Hienhttp://www.life.hu/sztarok/20160914-hien-megmutatta-gyerekkori-fotojat.htmlA vietnámi származású magyar énekesnő, Hien még tiniként, 16 évesen tűnt fel a Megasztár színpadán. Azóta folyamatosan a köztudatban van, hol fantasztikus dalaival, hol pedig magánéleti változásaival. Ezúttal viszont a gyerekkorába engedett bepillantást. TV + Sztárok--Sokkot kapott a villalakó párja - Nem számított rá, hogy ez is bekövetkezhethttp://www.life.hu/sztarok/20160914-vv-tivy-baratnoje-sokkot-kapott-a-villaszex-miatt.htmlTivy és Zseri egyre jobban összemelegednek a villában. Kapcsolatuk fénysebességgel halad a beteljesülés felé, a napokban már a paplan alatt kényeztették egymás. De mit szól ehhez Tivy barátnője, aki a tévé előtt figyeli az eseményeket? TV + SztárokOrigoKirály Viktor őszinte vallomása- sok mindent fel kellett áldoznia a sikerérthttp://www.life.hu/sztarok/20160913-kiraly-viktor-sok-mindent-felaldozott-a-sikerert-oszinten-meselt-joshi-bharatnak.htmlKirály Viktor és egykori párja, Bea 5 év után szakítottak egymással. Viktor akkor azt nyilatkozta, hogy kölcsönös volt az elhidegülés, ám a napokban Bea kitálalt: mindent feláldozott az énekesért, de ő az első problémánál eldobta. TV + SztárokOrigoA színpadon omlott össze Ganxsta Zoleehttp://www.life.hu/sztarok/20160914-zavarodottan-viselkedett-es-nem-fejezte-be-a-koncertet-ganxta-zolee-maganeleti-gondok-miatt.htmlGanxsta eddig sem titkolta, hogy válságban az élete: szakított kedvesével, amit nem tud feldolgozni. Eddig a munkába temetkezett, de most a színpadon történt meg a baj. TV + SztárokFotó: Szabó Balázs/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.