Mi jöhet még? VV Tivy lekapta az új beköltözőt, Ginát

csók valóvilág ValóVilág 8 VV Tivy VV Gina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nagyon elmés "szökik a málna" szöveg megalkotója korábban többször is Zserivel maszatolt a paplan alatt, most azonban úgy döntött, megcsókolja a frissen beköltözött Ginát is.

VV Tivy, akit Zseraldinnal való viszonya miatt idekint már kidobott a barátnője, tudni akarta, milyen lehet a csók Ginával. Ezért aztán fogta, és lekapta a lányt a fürdőben, majd a riportszobában lenyilatkozta, hogy ez amúgy csak egy filmes csók volt. A lány erre azt mondta, valószínűleg bejön Tivynek.

A videóban amúgy Soma is lekapja Micit, aki egyébként pár nappal ezelőtt Evelinnel adott elő egy olyan pornójelentet, amit korábban nem láthattunk még magyar valóságshowban.

Geszti Péter boldog akar lenni és nem gazdaghttp://www.life.hu/sztarok/20161016-geszti-peter-zenesz-enekessel-ujra-osszeall-a-rapulok.htmlTíz év hallgatás után 2017. február 25-én újra landolnak a Rapülők a Sportarénában. A visszatérő koncert kapcsán Gesztiéket természetesen rögtön az a vád érte, hogy csak a pénz miatt állnak össz újra. TV + SztárokOrigoJecsmenik Arnold: "Sok mindenkinél jobb énekesnek tartom magamat"http://www.life.hu/sztarok/20161016-jecsmenik-arnold-a-tv2-star-academy-cimu-musoranak-kiesoje-nyilakozott.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Jecsmenik Arnold távozott szombat este a Star Academy műsorából. A kieső exkluzív interjút adott nekünk az élő show után. TV + Sztárok--Csúnyán összeveszett élő adásban Tóth Gabi és Gáspár Laci http://www.life.hu/sztarok/20161015-toth-gabi-es-gaspar-laci-durvan-egymasnak-estek-elo-musorban-veszekedes.htmlEddig úgy tűnt, nagy az összhang a mentorok között. A szombat esti adásban azonban eltörött a mécses. TV + SztárokOrigoA Happy Gang egykori sztárja is színpadra lépett az X-Faktorban http://www.life.hu/sztarok/20161015-happy-gang-egykori-sztarja-x-faktor-csunyan-leszerepelt-a-hires-enekes.htmlA 90-es évek sztárja örömmel lépett a mentorok elé, bár a produkciója inkább botrányos volt, mintsem érdekes. TV + SztárokOrigoKorábbi X-Faktor versenyző is megpróbálkozott Tóth Gabiék előtt http://www.life.hu/sztarok/20161015-eszter-korabbi-x-faktor-versenyzo-gaspar-laci-nem-zarta-a-szivebe-enekes.htmlEszter évekkel ezelőtt vágott neki a műsornak, még amikor Little G Weevil is a mentorok között volt. Most visszatért, hogy újra megmutassa magát. TV + SztárokOrigoKiszórják az énekeseket! Fontos szabályváltozás a Star Academy műsorábanhttp://www.life.hu/sztarok/20161015-fontos-szabalyvaltozas-a-star-academy-musoraban-kiszorjak-az-enekeseket.htmlJövő héttől megváltozik a Star Academy műsorának menete. Ördög Nóra jelentette be, hogy mostantól gyorsabban potyognak az énekesek.TV + Sztárok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.