Ullmann Móni és Miller Zoltán fia, Dávid is színészkedésre adta a fejét

2016.10.17. 15:02

Ismert ember gyermekeként felnőni lehet áldás és átok is egyaránt. A színész Miller Dávid számára duplán kijutott a jóból, hiszen édesanyja és édesapja is közszereplő. Anyukája, Ullmann Móni, apukája pedig Miller Zoltán színművész. Dávid arról mesélt a Life.hu-nak, mennyire használja ki az anyukája és az apukája által kitaposott utat.

Egyelőre nem vallja magát színésznek Miller Dávid, de az kétségtelen, hogy komolyan erre a pályára készül. Számára a színészet és a művészet mindig is az élet része volt, hiszen a nagyszülők is zenészek voltak, és édesapja illetve édesanyja is elismert színészek. 

Forrás: Facebook/David Zoltan Miller

Mikor kezdted el a színészkedést?
Soha! Még mindig nem kezdtem el, csak próbálkozom. Szeretném, hogy ez működjön, de még nem mondanám magamat azért színésznek.

Ez most a tipikus szerénykedés, amit a művészektől megszokhattunk?
Nem erre a pályára szántak, sokkal inkább a sport felé orientálódtam korábban. Amikor még kisebb voltam, a vers- és prózamondó versenyek voltak azok, ahol tudtam gyakorolni a színjátszást, de ennél tovább sohasem mentem. Amikor felvettek a Madách Imre Gimnáziumba, még ott sem jártam a gimnáziumok közt nagyon ismertnek számító színjátszó körbe.

Valamiért mégis rájöttem, hogy nekem nem a sport lesz az utam. Ekkor egy kompromisszumot kötöttünk apával és anyával: akkor legyen a színművészet, de külföldön.

Féltél, hogy itthon csak „Ullmann Móni és Miller Zoli gyereke" leszel?
Anyáék az itthoni olcsóságtól féltettek, én meg attól féltem, igen, hogy ne az legyen, hogy XY-nak a fia vagyok. 

Na jó, de ez tény. Kikerülhetetlen...
Kikerülhetetlen, persze. Eddig soha nem vettem ezeket magamra, tehát mindig el tudtam engedni a fülem mellett, hogy ha azt mondták, azért vagyok itt mert... Imádok szerepelni, ez soha nem volt kérdés.

Mindig is szerettem a középpontban lenni, szórakoztatni. Amúgy a zene sem állt messze tőlem. Tagja voltam a Deep Glaze nevű zenekarnak, csak mivel külföldre mentem színészetet tanulni, így ki kellett lépnem a bandából, ahol amúgy doboltam. Egy zenekarban a dob a legmenőbb, meg egyben a legnehezebb hangszer is szerintem. Nagy részben autodidakta módon tanultam meg ezen a hangszeren játszani.

Ullmann Mónika, Dávid édesanyjaFotó: Tuba Zoltán/Origo

A színház nem vonzott gyerekként?
Mindig is imádtam bent lenni a színházban. Járkáltam szünetben a díszletek között, mindenkit ismertem, mindenkinek köszöntem, mentem a hangosítókhoz, ide-oda, de az, hogy én benne legyek egy darabban, fel sem merült akkor.

Egyszer jött egy lehetőség, de az sem színház, hanem egy film volt. Koltai Róbertnek a Világszám című filmjében ajánlottak fel egy kis szerepet. Számomra hihetetlen módon, anya és apa is beleegyeztek. Romániában forgattak velem tíz napig.

Aztán elmentél külföldi iskolába, majd jött egy újabb felkérés?
Igen, ez a London School of Dramatic Art volt. Ültem magányosan a londoni szobámban és egyszer csak anya felhívott, hogy keresni fog Mandel Helga, egy filmszerep miatt. (Ez a Pappa pia című film) Helga látott rólam képeket, amik teljesen véletlenül akkor lettek készen Londonban. Elküldtem magamról videókat két jelentről, amit kértek – ezt egyébként egy angol osztálytársnőmmel, vettük fel, én magyarul beszéltem ő pedig angolul válaszolt. Majd hazajöttem, Csupó Gábor megnézett és azt mondta, hogy oké.

Jelenleg reklámban is láthatunk. Oda hogy kerültél?
Igen, egy palacsinta reklámban. Valahol el kellett kezdeni, fiatal voltam és kellett a pénz (nevet - a szerk.). Komolyra fordítva, többkörös casting volt egy ügynökségnél, ahol regisztrálva vagyok...

Említetted, hogy inkább sportolói karrierre készültél. Annak miért lett vége?
Először úsztam. Hároméves koromban volt az első versenyem, ahol azt hiszem, egy aranyat és két ezüstöt nyertem.

Egy idő után elkezdtem azt érezni, hogy ha nem kapok érmet, akkor nem vagyok elég jó. Tízévesen vízilabdára váltottam, ami egy ideig nagyon jól ment, csak 172 centiméternél nem nőttem nagyobbra, így egy idő után már csak szenvedés volt ez a sport. Hiányzik, viszont 18 éven keresztül minden reggel és minden délután egy kötelező edzésre kellett mennem, az már nem kéne.

Kölyökként mikor tudatosult benned, hogy a szüleid ismertek?
Mindig is tudtam, hogy ők ismertek, mert azt láttam, hogy a színházban sok száz ember megnézi őket. Ebbe nőttem bele. Amikor egyéves voltam, anyával jártam a főiskolára, mert ő éppen akkor még főiskolás volt, engem meg mózeskosárban vitt. Próbára is elvitt magával, nagyon élveztem, így ebben szocializálódhattam.

Miller ZoltánFotó: MTI/Honéczy Barnabás


Természetes volt az is, hogy aláírásért, vagy fotóért idegenek leszólítanak titeket?
Volt, hogy zavart. Voltak olyan helyzetek, amikor ez zavaró, például, ha valahol ebédeltünk és az asztalhoz oda jött valaki. Az egyébként kifejezetten jó dolog volt, hogy a szüleim a közszereplést minimálisra csökkentették. Csak akkor jelentek meg egy újságban, illetve a tv-ben, hogy ha az kötelező volt, és a szakmaiságról szólt. A celebkedés és magánélet soha nem volt irány.

Most, így visszagondolva, elképzelhető lett volna, hogy ilyen művész világban felnőve, ne a színészet felé sodorjon az élet?
Azért is mentem el Londonba tanulni, mert nagyon nagy boldogsággal töltött el az, hogy nem a szüleim által ítélnek meg. Ott nem valakinek a fia voltam. Azóta is mindent megpróbálok megtenni azért, hogy ezt a negatív hozzáállást elkerüljem. Minden esetben úgy szeretnék elérni bármit is, hogy nem kellett a szüleimet „bevetni" Ismerve őket, azt is tudom, hogy ha oda mennék hozzájuk, hogy valahová toljanak be, azt mondanák, nem.

Filmezés, vagy színház?
Filmezés. Nagyon szeretem a színházat és célom, hogy egyszer színházban játszhassak. A filmezés és a színház két teljesen külön szakma.De most mégis azt gondolom, a filmezés izgalmasabb, persze emellett imádom a színházat is. Zenés darabban majd mindenképp szívesen játszanék.

Most apuddal együtt fogtok szerepelni. Félsz az összehasonlítástól?
Ez fura, de egyben nagyon jó is. Mindenképpen lesz összehasonlítás, ez elkerülhetetlen, hiszen szembetűnik majd, hogy milyen kapcsolatban vagyunk, mint apa és fia.

Forrás: nava.hu


Mi a rangsor, a színészet, aztán barátnő, majd család?
A kapcsolatom nagyon kiegyensúlyozott, jól érezzük magunkat egymással már 6 éve. Nagy biztonságot nyújt, ezért nem kell rangsort helyeznem. Azt gondolom, hogy ő pontosan látja, mikor nekem valami éppen fontosabb annál, hogy mondjuk együtt legyünk, ebédeljünk, vacsorázzunk. Remekül a helyén kezeli a dolgokat. Neki is megvannak a saját dolgai, hiszen egyetemre jár. Ha tanulnia kell, nem zavarom. Amikor nyáron zajlottak a filmforgatások és hajnali 5-kor keltem, késő este értem haza, az nem volt könnyű, de tudta, hogy nem a barátaimmal lógok a plázákban.

Vissza fogsz menni Londonba karriert csinálni, mint színész és nem úgy, mint pl. Hujber Feri, aki pizzafutárnak állt?
Igen! Most már gyűjtöm rá a pénzt, hogy az első néhány hónapban 100%-ig arra tudjak koncentrálni, hogy saját magamat felépítsem, ezzel az úgy nevezett showreal-lel, tehát egy videós előzetest összerakjak magamról. Jelentkezem majd ügynökséghez is, akik tudnak a castingokban segíteni.

Nem gondolod, hogy itthon is lenne sikered? Kevés a hozzád hasonló karakter.
Igen, ez igaz, mert a hozzám hasonló karakterek legtöbbje még a főiskolán van, vagy még túl fiatalok. Most izgulok azért, hogy a nyáron forgatott film sikeres legyen, meglátjuk mi lesz a film után, de az biztos, hogy meg szeretném próbálni előbb külföldön. Olyan munkát sem szeretnék most itt elvállalni, ami megakadályozná, hogy kimehessek. Úgy szeretnék majd a későbbiekben hazajönni, hogy elmondhassam, megpróbáltam kint. Ha összejön, akkor azt, ha nem, akkor is legalább megpróbáltam.

Ullmann MónikaMiller ZoltánMiller Dávidszínész