ValóVilág: Így élvezett el Evelin és Soma a takaró alatt - VIDEÓ (18+)

ValóVilág 8 szex VV Evelin VV Soma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Soha, ennyi szex nem volt a ValóVilág egyik szériájában sem, mint a mostaniban. Láttuk már pettingelni az azóta kiesett Dinát és Lórit, a legutóbbi párbaj kiesőjét Zseraldint és Tivyt, de volt már orális szex Mici és Krisztián között is és Evelin és Soma sem először elégítették ki egymást. Ez a felvétel például szinte már pornófilmben is elmenne. Most azonban nem csupán szavakkal hergelték és simogatták egymást, hanem ennél több is történt köztük. 

A sorozatos pettingelés után megtörtént az, amire Soma régóta várt: magáévá tette Evelint. Ám amíg az aktus után a lány kiborult, ugyanis megszegte fogadalmát, hogy senkivel nem fog lefeküdni a játék alatt, Soma úgy vélekedik, pozitív irányba tart a kapcsolatuk. Evelin a szex után kamerák előtt mondta mennyire szégyelli magát, de azért az vigasztalja, nem vele történt meg ez először a villában.

Állítják: prostituáltakat futtatott az országosan ismert egykori téveshttp://www.life.hu/sztarok/20161022-prostitualtakat-futtatott-az-orszagosan-ismert-egykori-teves.htmlAhogy korábban írtunk is róla, a TV2 egykori sztárja állítólag egy a belvárosban, jómódban élő férfival közösen prostituáltakat futtatott. Nyomozás indult a páros ellen, akik az egyik legnagyobb hazai kerítők lehetnek. TV + SztárokOrigoEgyre zűrösebbnek tűnik Varga Viktor szerelmi életehttp://www.life.hu/sztarok/20161022-varga-viktor-enekes-egyszerre-tobb-vasat-tartott-a-tuzben.htmlNéhány nappal ezelőtt intim fotók jelentek meg Varga Viktorról és egy lányról. Az énekes azt állította, augusztus vége felé randizott Lillával, de nem lett kapcsolat közöttük. A lány szerint Viktor hazudik. TV + Sztárok--Orális szex a villában: Mici rárabolt Krisztián harcsájára (18+)http://www.life.hu/sztarok/20161019-valovilag-mici-es-krisztian-oralis-szexe-a-villaban.htmlVV Krisztián már adásokkal korábban megpróbálta rávenni Micit, hogy ne csak kézzel, hanem szájjal is kényeztesse a férfiasságát, de a lány mindaddig, amíg nem tért vissza a párbajról, visszafogta magát. Még a felénél sem jár a műsor, de soha ennyi pár nem pettingelt a villában, mint az idei szériában. TV + SztárokOrigoElveszítette a Rihanna ellen indított plágiumpert egy amerikai művészhttp://www.life.hu/sztarok/20161008-elveszitette-a-rihanna-ellen-inditott-plagiumpert-egy-amerikai-muvesz-james-clar.htmlElutasította a francia bíróság James Clar amerikai dizájner beadványát, amelyben plágiummal vádolta Rihannát.TV + Sztárok--Gyűrű került Zimány Linda ujjárahttp://www.life.hu/sztarok/20161005-zimany-linda-egy-ekszerbemutaton-mutatott-be-gyurut.htmlEgy ékszerüzlet bemutatóján beszélgetett a Life.hu nagyszájú riportere Zimány Lindával. Hogy milyen ékszert kapott a szép modell, miként alakul a kapcsolata és milyen esküvőről álmodik magának, az alábbi videóból kiderül. TV + SztárokOrigoÚjabb szex a villában? Gyanúsan mozgott Dina és Lóri takarója (18+)http://www.life.hu/sztarok/20160925-dina-es-lori-szexeltek-a-valovilag-8-adasaban.htmlZseraldin és Tivi után a villa "hivatalos szerelmespárja" is ügyködött valamit a takaró alatt. Persze, hogy pontosan mi történt, azt csak ők tudják. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.