Star Academy Fazekas Eszter Vastag Csaba szerelem vallomás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Star Academy adásában már minden megtörtént. Az élő show varázsa, hogy hibák is becsúsznak, valamint kínos és fülledt pillanatok egyaránt. Most egy őszinte nyilatkozat tanúi lehettünk. Vastag Csaba szerelmet vallott az egyik versenyzőnek.

Sok mindent láthattak már a nézők a Star Academy adásában. A hetente jelentkező élő show közel 3 órás műsorfolyama alatt Majka és Ördög Nóra beszólásaikkal szórakoztatják a nézőket, valamint vicces kinyilatkoztatásokkal. Ilyen volt, amikor a rapper bevallotta, elvitték az ufók, vagy amikor azt találta mondani, hogy Ördög Nóri beleizzadt a felsőjébe. Rajtuk kívül a zsűri is kitesz magáért.

Forrás: EVA/Eva

Vastag Csabát például nagyon úgy tűnik, hogy több versenyzőhöz is fűzik érzelmek, főként a gyengébbik nem tagjai közül. Az énekest egyszer szájon is csókolta az egyik akadémista, pontosabban Pádár Alexandra, - aki következő alkalommal Király Viktort is megcsókolta - de Vastag Csaba műsoron belüli love stroyja nem ért véget ezzel, ugyan a következő fejezetnek már egy másik énekesnő a főszereplője. Fazekas Eszter előadása után Vastag Csaba igazán meglepő értékelést adott a versenyzőnek.

"Én effektíve szerelmes vagyok beléd"

- mondta az énekes, ennek ellenére azonban ő adta a legkevesebb pontot a produkciójára.

Igazi hősök! Sztárok, akik már mentettek életet http://www.life.hu/sztarok/20161021-arnold-schwarzenegger-es-mila-kunis-sztarok-akik-eletet-mentettek-igazi-hosok.htmlDögösek, tehetségesek, és mérhetetlenül gazdagok. Bár legtöbbször csak a vörös szőnyeg mellől csodálhatjuk őket, számos világsztár szeret "elvegyülni" a hétköznapokban. Sokan elfelejtik, hogy ők is emberek, akik ha kell, nem restek a segítségünkre sietni. Összeállításunkban öt olyan színészt mutatunk be, akik vészhelyzetben sem estek pánikba, ennek köszönhetően pedig életet mentettek. TV + SztárokAFPDráma az X-Faktor stúdiójában! Gáspár Laci távozott a mentorok közül http://www.life.hu/sztarok/20161021-gaspar-laci-kiborult-az-x-faktor-tabor-alatt-drama-a-studioban-enekes.htmlBár Lacinak nehéz döntés volt, a tábor végén mégis Esztert küldte haza. A lány zokogva állt fel a székből, nem akarta elhinni, hogy újra kiesik. TV + SztárokOrigoÍme, Hollywood legdurvább sztárjai: erőszak és lelki terror http://www.life.hu/sztarok/20161020-chris-brown-es-naomi-campbell-ok-hollywood-legdurvabb-sztarjai-verekedes-eroszak.htmlHollywood nagyágyúi közül többen is évtizedek óta szerepelnek a magazinok címlapjain. Bár az ember tőlük várná el a legkevésbé, hogy erőszakos bűncselekményben vegyenek részt, sajnos akadnak kivételek. Ezzel a viselkedéssel sokan már régen leszerepeltek a rajongók szemében, sőt akadnak olyanok is, akiket a hatóságok sújtottak egy-egy keményebb büntetéssel. Összeállításunkból megtudhatod, kik a legdurvább hírességek a vörös szőnyegről. TV + Sztárok--Újabb kemény beszólás! Majka és Ördög Nóra már nagyon unják egymásthttp://www.life.hu/sztarok/20161022-star-academy-majka-es-ordog-nora-unjak-egymast.htmlIsmét szombat, és ismét egy Star Academy élő show, amelyben Majka és Ördög Nóra a két műsorvezető. Szokásukhoz híven nem kímélik egymást, beszólásaik legalább olyan biztos elemei a műsornak, mint az éneklés. TV + SztárokOrigoItt tart most VV Dina és Lóri kapcsolatahttp://www.life.hu/sztarok/20161022-a-valovilag-szereploi-dina-es-lori-magukra-tetovaltattak-a-masik-nevet.htmlMégis több lesz, mint villaszerelem? Dina és Lóri kapcsolata a kiesésük után is folytatódik, és nagy, azaz inkább jelképes lépésre szánták el magukat. TV + SztárokOrigoVisszatér a színpadra Csobot Adél: káprázatosan néz ki az énekesnőhttp://www.life.hu/sztarok/20161022-visszater-a-szinpadra-csobot-adel-babaja-megszuletese-ota-eloszor.htmlAhogy megírtuk, Csobot Adél és Istenes Bence eldöntötték, hogy kiköltöznek Németországba, ám az énekesnő azt is elmondta, nem hagyja el rajongóit, továbbra is vállal itthon fellépéseket.A mai nap pedig különösen boldog számára, babájuk megszületése óta először áll színpadra az énekesnő. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.