Oláh Ibolya fotó Facebook
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Oláh Ibolya nem használja olyan intenzitással a közösségi oldalakat, mint a többi közszereplő, kifejezetten ritkán rak ki magáról fotót. Néhány órával ezelőtt azonban frissítette a profilképét, és meg kell állapítanunk, hogy szinte semmit nem változott.

Nagyon ritkán láthatunk Oláh Ibolyáról személyes képeket, nem túl gyakran posztol a közösségi oldalára, főként fotókat nem. Egy-egy ilyen alkalom azért előfordul, rajongói legnagyobb örömére, akik biztosan szívesen látnák valamivel többször is az énekesnőt.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Néhány órája azonban Oláh Ibolya megörvendeztette követőit, és frissítette profilképét. A fotó alapján elmondhatjuk, hogy az énekesnő nem sokat változott, ugyanaz a huncut mosoly ül az arcán, amit már jól megszokhattunk tőle. Természetesen az első megasztáros szereplése óta azért alaposan átalakult, de ez nem is csoda, hiszen 13 évvel ezelőtt indult el a versenyen. Oláh Ibolya évekkel ezelőtt nyíltan felvállalta leszbikusságát.

"Nem normális, hogy 37 éve minden reggel sírva ébredek" - Leszbikusságáról vallott Oláh Ibolya

Az énekesnő először mesélt arról, hogy élete nagy szerelmét, Pistit, aki hosszú éveken át mellette állt, leszbikus kapcsolata miatt hagyta el. Ibolya azt is elmondta, hogy a fiatalembert mennyire megviselte a hír, amikor megtudta tőle, hogy ő a saját neméhez vonzódik. Olvasd el erről a Life.hu cikkét.

Halott férfit találtak Michael Barrymore medencéjébenhttp://www.life.hu/sztarok/20161027-a-hires-teves-michael-barrymore-medencejeben-hullat-talaltak.htmlNemrég került nyilvánosságra az a nyilatkozat, amelyben a rendőrség elismerte, hogy hibázott a híres tévés ügyében. 15 évvel ezelőtt ugyanis hullát találtak Michael Barrymore medencéjében, de nem jártak el megfelelően. TV + SztárokOrigoŐk a világ leggazdagabb sztárjai - repkednek a milliárdok http://www.life.hu/sztarok/20161026-a-vilag-leggazdagabb-sztarjai-leonardo-dicaprio-es-tom-hanks-milliardos-fizetesek.htmlFelfoghatatlan gazdagság és luxus - a hollywoodi hírességek életét talán így lehet a legjobban jellemezni. Ezek a világsztárok rengeteget dolgoznak, ám munkájuk sokszorosan megtérül: több milliárd dollárt tudhatnak a számlájukon évente. Egy-egy csinos ruha vagy a méregdrága autó meg sem kottyan nekik, mely nem meglepő ezekkel a fizetésekkel. Íme, az évente legjobban kereső celebek listája. TV + SztárokOrigoKeresztes Ildikó gyászol - Telefonon kapta a szörnyű hírthttp://www.life.hu/sztarok/20161028-keresztes-ildiko-enekesno-a-tv2-star-academy-zsuritagja-gyaszol-elhunyt-az-edesapja.htmlA férfi bár idős volt, alapvetően jó egészségnek örvendett, ezért Ildikót sokkolta az édesapja halálhíre. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoA neten keres szexpartnert Kozso?http://www.life.hu/sztarok/20161027-kozso-magyar-enekes-allitolag-tarskereson-keres-partnert.htmlKozso pár hónapja szakított nagy szerelmével, most pedig állítólag az egyik legnépszerűbb társkeresőn próbál párt találni. TV + Sztárok--Borvörös rúzs és mély dekoltázs: Tóth Andi stílust vált?http://www.life.hu/sztarok/20161027-borvoros-ruzs-es-mely-dekoltazs-toth-andi-az-x-faktor-gyoztese-stilust-valt.htmlTóth Andi már közel sem az a szende kislány, akinek anno megismertük: erre pedig a legutóbbi, közösségi oldalára feltett fotó a bizonyíték. Az énekesnő dögösebb, mint valaha! TV + SztárokOrigoByeAlex nem bánja, ha rosszat gondolnak róla az emberek http://www.life.hu/sztarok/20161025-byealex-interju-az-x-faktor-mentora-igazan-szokimondo-egyeniseg-nem-banja.htmlBár korábban már több kislemeze is megjelent, valójában az Eurovíziós Dalfesztivál 2013-as magyar nemzeti válogatójában, A Dalban ismerte meg széleskörűen a közönség. Alex szókimondó és karakán egyénisége igen megosztja a nézőket, főleg, mióta az X-Faktor egyik mentori pozícióját is betölti. Az énekes meghallgatja a negatív véleményt, ám nem szereti, ha jogtalanul bántják. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.