Rékasi Károly gyógyulásáért gyűjt adományokat a Republic

Fotó: Marton Szilvia/Origo -
színész koncert Republic Rékasi Károly gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznek minden segítségre szüksége van ebben a nehéz időszakban. A Republic zenekar pedig meg szeretné hálálni azt a sok szeretetet, amit Rékasi adott nekik évekkel ezelőtt. 

"Félve hívtam fel. Nem tudtam, hogy mit szól majd az ötlethez, tartottam tőle, hogy mérges lesz. Szerencsére jól fogadta, és nagyon meghatódott" - nyilatkozta a Blikknek Nagy László Attila, a Repbulic dobosa.

"A koncert célja kettős: egyrészt baráti segítségnyújtás és kiállás egy nagyszerű barátunk mellett, másrészt jótékony támogatás, amely már a legelső egyeztetés alkalmával a gyógykezelést végző kórház (Fiumei úti Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet - a szerk.) számára lett felajánlva - olvasható az együttes Facebook oldalán.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

A színész nagyon meghatódott a hír hallatán, hiszen nemsokára újabb műtétek várnak rá. "Sajnos megint elkerülhetetlenné vált a műtét, ki kell pucolni a fertőzött csontot és sebet. Újabb, a testem más részéből vett csontforgáccsal kell pótolni a hiányt, és megerősíteni a vasakat. Már elképzelni sem tudom, hogy hol találnak helyet az újabb fúráshoz, hogy rögzítsék a csontjaimat. Megint elölről kezdődik minden, de nem adom fel" - nyilatkozta a Story Magazinnak Rékasi.

Sztárok, akik korán elveszítették életük nagy szerelmét http://www.life.hu/sztarok/20161103-sztarok-akiknek-meghalt-a-kedvese-a-mai-napig-gyaszolnak-scott-eastwood-es-keanu-reeves.htmlHollywood hemzseg a jóképű és csinos hírességektől, akik a világon bárkit megkaphatnának maguknak. Ezek a színészek azonban már évekkel ezelőtt megtalálták életük szerelmét, sőt van, aki össze is házasodott a választottjával. A boldogság azonban nem tarthatott sokáig, mert az élet csúful közbeszólt. TV + SztárokNorthfotoBalesete után megszólalt Zalatnay Cinihttp://www.life.hu/sztarok/20161104-megszolalt-balesete-utan-zalatnay-cini.htmlZalatnay Cini szörnyű balesetet szenvedett: néhány nappal ezelőtt leesett a lépcsőről, több bordája is eltört.TV + SztárokRTLKLUBLagzi Lajcsi lánya, Bogi, nagyon-nagyon dögös: Fotók!http://www.life.hu/sztarok/20161103-lagzi-lajcsi-lanya-galambos-boglarka-nagyon-dogos-instagramra-posztol.htmlGalambos Boglárka, Lajcsi lánya csodaszép képeket oszt meg nyilvános közösségi oldalán.TV + SztárokOrigoScott Eastwood egy autóbalesetben vesztette el kedvesét http://www.life.hu/sztarok/20161103-scott-eastwood-elveszitette-a-szerelmet-a-szinesz-kedvese-egy-balesetben-halt-meg.htmlBár a 30 éves színészt imádják a nők, ő a mai napig csak egy nőt imád. A legkapósabb hollywoodi sztár most a magánéletéről vallott. TV + Sztárok--Európában máris erős akcentusa lett Lindsay Lohannakhttp://www.life.hu/sztarok/20161102-europaban-maris-eros-akcentusa-lett-lindsay-lohan-szinesznonek.htmlLindsay Lohan remek színésznő, ehhez kétség sem férhet. A sztár most azért került közröhej tárgyává, mert pár hetes európai tartózkodása alatt máris erős akcentusa lett. TV + Sztárok--Terence Hill megható üzenetet küldött a magyaroknak http://www.life.hu/sztarok/20161102-terence-hill-video-meghato-uzenet-bud-spencer-egyik-legjobb-baratjatol.htmlA 77 éves olasz színész egy budapesti rendezvény kedvéért mondott pár szót a hazai rajongóknak. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.