Békülés a láthatáron? Sarka Kata és Hajdú együtt mulattak

2016.11.09. 11:54

Sarka Kata és Hajdú Péter hónapok óta külön él, és szinte minden programot egymás nélkül szerveznek. Azonban úgy tűnik, kezdenek újra nyitni egymás felé. Hajdú Péter és felesége ugyanis együtt mentek egy fogadásra, ahol a férj szerint nagyon kellemes órákat töltöttek el.

Külön nyaralnak, és maximum a gyermekek kedvéért találkoznak: Sarka Kata és Hajdú Péter kapcsolata így zajlott az elmúlt néhány hónapban. Még nyilvános veszekedés is történt köztük, és a lehető legkevesebbet mutatkoztak együtt. Habár azt hangsúlyozták, hogy szeretnék rendbe hozni kapcsolatukat, nem nagyon közelítettek egymás felé. A pár azonban tett egy lépést, még ha nagyon aprót is, hogy újra egymásra találjanak, ugyanis együtt jelentek meg egy rendezvényen, ahol Hajdú Péter szerint kellemesen töltötték az estéjüket.

Forrás: Facebook/Sarka Kata

"Az egyik céges partnerünk szervezte az eseményt. Katával meghívást kaptunk az eseményre, melyen együtt vettünk részt. Ebből persze messzemenő következtetéseket egyelőre nem érdemes levonni, de örültem, hogy jó hangulatban telt az a néhány óra. Számítottam rá, hogy eljön majd velem, az utóbbi időben kicsit többet beszélgetünk. Most már előfordul, hogy négyesben vagyunk együtt, de csak a gyerekekkel hármasban is szoktunk programot szervezni. Próbálok minél több időt velük tölteni" - mondta Hajdú Péter a Blikknek. Az Amerikából nemrég hazatért felesége viszont már nem volt ennyire bőbeszédű, de ő is jól érezte magát. "Engem a szervezők hívtak meg, nagyon színvonalas rendezvény volt. Az előadás érdekes, a porcelánok pedig gyönyörűek, kifejezetten jól éreztem magam az eseményen" - mondta.

Hajdú PéterSarka Katarendezvénykapcsolat