Titokban nősült meg a Szulejmán sztárja

Forrás: instagram.com/burakozcivit, instagram.com/evcenf -
Szulejmán (sorozat) lebukás házasság szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lebuktatta magát a híres sorozat színésze: kiderült, hogy kedvesével már össze is házasodtak.

Nem először röppen fel a házasság pletykája a szerelmes pár körül. A Szulejmán című sorozat színésze Burak Özcivit, és szerelme Fahriye Evcen színésznő az Ökörszem című sorozat forgatása során szerettek egymásba 3 évvel ezelőtt. Azóta is boldog párt alkotnak, ám a lényeget elfelejtették közölni az emberekkel.

Bizonyos nyáron szárnyra kelő hírek szerint nem csak párkapcsolatban élnek, hanem már össze is házasodtak, csak nem akarták nyilvánosságra hozni.

Az Ökörszem című sorozat forgatása során szerettek egymásba Forrás: Youtube

Nem cáfolták, de nem is erősítették meg a híreket.

Eddigi nyilatkozataikban arról volt szó, hogy a lánykérés már megtörtént, ám nagy és fényűző esküvőt szeretnének, melynek megszervezéséhez időre van szükségük. – tudta meg az Epizód Magazin.

„Minden jól alakul közöttünk, ha eljön az idő, összeházasodunk." – mesélte nyáron Fahriye.

Ám most lehullt a lepel a titkukról, ugyanis a közelmúltban egy isztambuli nagy koncerten vettek részt, ahol számos török hírességgel együtt jelentek meg. Az esten Fahriye is énekelt, jól érezték magukat kedvesével. Majd a távozás pillanatában még válaszoltak néhány újságrói kérdésre,

ekkor azonban Burak csúnyán elszólta magát.

Hírek szerint nem csak párkapcsolatban élnek, hanem már össze is házasodtak Forrás: instagram.com/burakozcivit, instagram.com/evcenf

"Kitomboltuk magunkat. Fahriye is énekelt. Amikor kettesben vagyunk, a feleségem mindig dúdolgat nekem". – lelkendezett a az Rtl Klub sztárja, aki ezzel a mondattal mindenki számára egyértelművé tette, hogy szerelme már a felesége is. A csinos énekesnőnek is feltűnt a baki, de akkor már nem volt mit tenni.

Elviselhetetlen sztárok, akiktől mindenki falra mászik http://www.life.hu/sztarok/20161115-sztarok-akikkel-utalnak-dolgozni-megkeseritik-a-forgatast-shia-labeouf-es-gwyneth-paltrow.htmlMindannyian szeretnénk azt hinni, hogy kedvenc sztárunk nemcsak a filmekben, de a való életben is roppant kedves. Ám a látszat néha csal! Számos hollywoodi hírességről terjednek olyan történetek, melyekben felfedik a valódi énjüket. A következő összeállításunkban olyan ismert embereket vettünk górcső alá, akik már többször is csináltak botrányt egy-egy forgatás alatt. TV + SztárokAFPEltitkolta nagy szerelmét Demcsák Zsuzsa http://www.life.hu/sztarok/20161117-demcsak-zsuzsa-titkos-szeretojebe-volt-utoljara-szerelmes.htmlDemcsák Zsuzsa a szerelmi életéről mesélt, többek között arról a férfiról, akit sosem látott a nyilvánosság. TV + Sztárok--Nem engedi vezetni férje Mádai Vivienthttp://www.life.hu/sztarok/20161117-madai-vivien-nem-vezetheti-ferje-autojat.htmlFérje nem engedi, hogy a műsorvezető a volán mögé üljön. TV + Sztárok--Sebestyén Balázs nem megy vissza a rádióba, hiába hívjákhttp://www.life.hu/sztarok/20161117-sebestyen-balazst-hiaba-hivjak-mar-nem-megy-vissza-a-class-fmhez.htmlA Morning Show utolsó adását tegnap hallhatták a hallgatók, a műsor jövője bizonytalan, de Balázsék szeretnék folytatni valahol, annyi biztos, hogy már nem a Class FM-en. Hiába hívják őt, oda már nem megy vissza. Lezártnak tekinti a dolgot. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoSokan megpróbálták már kihasználni Tóth Gabithttp://www.life.hu/sztarok/20161117-toth-gabi-oszintesegevel-tobben-is-visszaelnenek.htmlTöbben is megpróbálták már kihasználni Gabit, de eddig mindig volt mellette valaki, aki figyelmeztette őt. TV + Sztárok--Szingli lett a sportoló: úgy tűnik, Kokó és párja szakítottakhttp://www.life.hu/sztarok/20161117-kovacs-koko-istvan-es-szerelme-vanda-szakitottak.htmlA világbajnok ökölvívó 22 év után vált el feleségétől, de hamar megtalálta a boldogságot a 30-as évei végén járó Vanda mellett. Úgy tűnik azonban, hogy kapcsolatuk kifulladt: minden jel arra mutat, szakított egymással a pár. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.