Melania Trump nem kér a Fehér Házból

Forrás: AFP/Jim Watson -
Fehér Ház Donald Trump Melania Trump
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem költözik férjével a Fehér Házba Melania Trump és 10 éves fiuk.

A feleség kerek perec kijelentette, nem költözik a Fehér Házba. Ennek oka nem más, mint az iskolás gyermekük, Barron. A 46 éves édesanya nem szeretné kisfiát a tanév közepén kiszakítani a mostani közegéből, különben is szeretik azt az iskolát, ahová most jár.

Melania Trump egyelőre nem kér a Fehér Házból Forrás: AFP/Jim Watson

„Donald kampányidőszaka egyébként is megviselte Barront, nem akarom, hogy ismét hátrányát érezze az apja sikerének"tudta meg a Daily Mail.

Egyelőre marad a Trump-toronyban a first lady Forrás: AFP/2015 Getty Images/Gustavo Caballero

Ez azt jelenti, hogy legkorábban 2017 júniusában lehet beszélni a költözésről, addig a nő és a gyermek biztosan a jelenlegi otthonukban maradnak. Ennek ellenére Melania kijelentette, hogy bármikor szívesen kedveséhez utazik, ha szüksége van rá.

Nagy Nikoletta elárulta, hogy hiányzik egy férfi az életébőlhttp://www.life.hu/sztarok/20161121-nincs-senki-nagy-nikoletta-eleteben-a-volt-miss-universe-hungary-nehezen-ismerkedik.htmlNem könnyű a szépségkirálynők élete, hiszen a megválasztásuk után rengeteg teljesítendő feladat vár rájuk. A tavalyi győztes, Nagy Nikoletta szerint a magánélettel sem könnyű összeegyeztetni ezt a címet, és a vele járó teendőket. TV + Sztárok--Sütő Enikő elárulta, hogyan választják ki a Miss Universe Hungary győzteséthttp://www.life.hu/sztarok/20161121-suto-eniko-elarulta-mi-alapjan-valasztjak-ki-a-miss-universe-hungary-gyozteset.htmlVasárnap újabb egy évre választották meg a Miss Universe Hungary győztesét, a korona végül Bódizs Vera fejére került. Sütő Enikő a life.hu riporterének elárulta, a rengeteg gyönyörű nő közül hogyan választották ki azt az egyet, aki megnyerte a versenyt. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huValó Világ 8: Így ápolta le a zuhany alatt Mici Krisztiánthttp://www.life.hu/sztarok/20161121-vv-8-krisztian-es-mici-egyutt-zuhanyoztak-kielegitettek-egymast.htmlA villa szerelmesei együtt zuhanyoztak, és szinte borítékolható volt, hogy megint nem bírnak magukkal. TV + Sztárok--Sebestyén Balázst megfenyegette a Class FM vezetőjehttp://www.life.hu/sztarok/20161121-sebestyen-balazst-megfenyegette-a-class-fm-vezetoje-mcnutt.htmlSzombaton, november 19-én éjjel elhallgatott a Class FM. Sebestyén Balázsék népszerű műsorát, a Morning Show-t már pár nappal korábban elkaszálták, amikor is a rádió közleményt adott ki és valótlanságot állított Balázsról. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoTitokban eljegyezték Weisz Fannithttp://www.life.hu/sztarok/20161121-weisz-fanni-modellt-titokban-eljegyezte-baratja.htmlNemrég még arról írtunk, nagyon aggódik a családja Weisz Fanniért, aki teljesen szerelme bűvkörébe került és elfordult régi életétől és családjától, most azonban kiderült: a lány biztos a dolgában, kedvese ugyanis már gyűrűt is húzott az ujjára. TV + SztárokOrigoHármas párbaj lesz a villában: Mici Zsoltit hívta kihttp://www.life.hu/sztarok/20161120-valovilag-8-harmas-parbaj-lesz-a-villaban-vv-mici-valasztott.htmlHárom ember tette Micire a jelét (Soma, Vivi és Zsolti), így őt küldték párbajozni a villatársai. De akkor még nem tudták, hogy egy hármas párbaj elé néznek.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.