Bruno Mars Lindsay Lohan drog sztárok Angelina Jolie függőség Eminem Lady Gaga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csillogás és pénz? Ezek a sztárok úgy gondolták, hogy ezekkel az eszközökkel bármit megengedhetnek maguknak, még a nyilvános drogozástól sem riadtak vissza. Kokain, heroin, LSD, marihuána – nézzük, ki mivel "nyugtatta" magát. 

Lindsay Lohan

A 30 éves amerikai színész csodás karriert futhatott volna be, ha nem választja a botrányos életmódot. A gyereksztárként híressé vált Lohan évek óta küzd súlyos függőségével, melyből a mai napig nem sikerült kilábalnia. A híresség ügyeiről még a saját édesapja rántotta le a leplet 2009-ben, amikor Michael Lohan egy hanganyagban elmondta, hogy a lánya egy különleges koktéllal "erősíti" magát. Ez olyan gyógyszerekből állt, mint az Adderall, a Xanax és a Paxil. Lindsay őszintén bevallotta, hogy akkor kezdett lecsúszni, amikor Los Angelesbe költözött. A színésznő mostanában mással is címlapokra került: 2016 márciusában összeköltözött Egor Tarabasov orosz üzletemberrel, akivel összesen két hónapot sikerült együtt töltenie.

Lindsay Lohan Forrás: AFP

Lady Gaga

Az énekesnő korábban többször is bevallotta már, hogy nem büszke rá, csak egyszerűen nem akar hazudni, ellentétben a többi popsztárral, akik szintén nem vetik meg a bűnös élvezeteket.

Füvezek és whiskyt is iszom dalszerzés közben."

Lady Gaga Forrás: AFP

Eminem

Eminem drogfüggősége a 8 mérföld című filmének forgatása közben kezdődött, amikor napi 16 órán át forgattak. Altatókat és nyugtatókat kapott, melyekre hamar rászokott. Egy idő után rettenetes mennyiségeket kezdett szedni belőlük, mely gyorsan meglátszott a sztár arcán. 2005-ben három évre szüneteltette karrierjét, ez idő alatt rehabon volt. Akkor egy interjúban elárulta, hogy túladagolás miatt kórházba került, ahol kis híján meg is halt.

Ha két órával később visznek be, meghaltam volna.

Eminem Forrás: AFP

Bruno Mars

A Grammy-díjas hawaii énekes 2010-ben tűnt fel a zenei listák élén. A fiatal sztárt azonban hamar beszippantotta a sztárság. 2010. szeptember 20-án letartóztatták, méghozzá kokainbirtoklás vádjával. Állítólag a Las Vegas-i hotelszobájában már olyan kemény drogpartik voltak, hogy végül a saját testőrei hívták ki a rendőrséget, akik egyből le is tartóztatták. Mars szerencsére akkor megúszta a börtönt, és a hírek szerint azóta nem is nyúlt semmilyen szerhez.

Bruno Mars Forrás: AFP

Angelina Jolie

Angelina Jolie Forrás: AFP

Elviselhetetlen sztárok, akiktől mindenki falra mászik

A következő összeállításunkban olyan ismert embereket vettünk górcső alá, akik már többször is csináltak botrányt egy-egy forgatás alatt.
Cserpes Laura szerelmesebb mint valaha http://www.life.hu/sztarok/20161121-cserpes-laura-es-gyurta-daniel-az-enekesno-meg-nem-beszel-a-kapcsolatrol.htmlA fiatal énekesnő nagyon boldog a kezdődő kapcsolatával, ám egy ideig még nem szeretnének nyilvánosság elé állni szerelmével. TV + SztárokOrigoRondának tartják a nézők a Miss Universe Hungary győztesét http://www.life.hu/sztarok/20161121-miss-universe-hungary-gyoztes-a-nezok-elegedetlenek-a-lannyal-bodizs-veronika.htmlNem elégedettek a nézők az idei győztessel, melynek hangot is adtak a közösségi oldalakon. TV + Sztárok--Brad Pitt lemondott a gyerekeiről? http://www.life.hu/sztarok/20161121-brad-pitt-es-angelina-jolie-kozott-forrnak-az-indulatok-valas.htmlAz édesapa dühösen hagyta ott a gyerekeit, miután azok nem voltak hajlandóak apának szólítani őt. TV + Sztárok--Gorbunov Dmitrij: "Anyukám szigorúbb, mint a zsűri"http://www.life.hu/sztarok/20161120-gorbunov-dmitrij-az-rtl-klub-es-az-x-faktor-felfedezettje-exkluziv-interjut-adott.htmlGorbunov Dmitrij, az X-Faktor felfedezettje, aki exkluzív interjút adott a Life.hu-nak, saját elmondása szerint érti, amit a mentorok mondanak neki, ugyanakkor elárulta, az anyukája szigorúbb a zsűrinél. TV + Sztárok--Tom Hanks nem tud elszakadni Budapesttől: És a Kispolskitól!http://www.life.hu/sztarok/20161119-tom-hanks-szinesz-nem-tud-elszakadni-budapesttol-es-a-kispolskitol.htmlA színész korábban hónapokat tölött Budapesten: szelfizett budapesti éttermekben, beleszeretett a Néprajzi Múzeumba, de persze dolgozott is: az Inferno című filmet forgatta fővárusunkban.TV + SztárokOrigoForgatási románcok, melyekből szerelmek szövődtek http://www.life.hu/sztarok/20161117-sztarok-akik-egymasba-szerettek-a-forgatasokon-harrison-ford-es-carrie-fisher.htmlEgy forgatás közben olykor előfordul, hogy a két főszereplő között nemcsak a filmvásznon, de a való életben is izzik a levegő. Az elmúlt években több olyan sztár is egymásra talált, akik összeházasodtak egy közös munka után, sőt gyermekük is született. Most te is megnézheted, kik szerettek egymásba filmezés közben! TV + SztárokAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.