Friderikusz Sándor Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyik belvárosi olasz étteremben ebédelt együtt Friderikusz Sándor és Hajdó Péter. Ez persze egy évvel ezelőtt nem is lett volna meglepő, hiszen együtt dolgoztak az Összezárva Friderikusszal című TV2-es produkcióban. A tévéslegenda hirtelen távozása miatt azonban pénzügyi eredetű konfliktus alakult ki kettőjük között. 

"Egymással szemben ültek, Fridi baseballsapkát viselt, de így is sokan felismerték. Hajdú komoly arckifejezéssel hallgatta vacsorapartnerét, aki olykor hevesen gesztikulált és a mobiltelefonján mutatott valamit" - mesélte a Blikknek olvasó-riportere.

Fridi együtt vacsorázott Hajdúval Forrás: MTI/Földi Imre

A legdurvább botrányok a sztárvilágban 2016-banhttp://www.life.hu/sztarok/20161228-2016-botranyai-meztelenseg-es-kirugas-igy-eltek-hazank-sztarjai.htmlEz az év sem volt "csendes" a magyar sztárvilágban. Bőven akadtak meghökkentő fejlemények és nem várt fordulatok, melyek mellett mi sem mentünk el szó nélkül. Az év utolsó napján elevenítsük hát fel, miről is beszélt a magyar 2016-ban. TV + Sztárok--Ettől a videótól lesz igazán boldog az új évedhttp://www.life.hu/sztarok/20161230-szep-es-boldog-uj-evet-kivannak-a-sztarok-a-life-hu-olvasoinak.htmlSzép és boldog új évet kívánnak a sztárok a Life.hu olvasóinak.TV + Sztárok--Dzsudzsák Balázs nagyon boldog: David Guettával futott össze Dubajbanhttp://www.life.hu/sztarok/20161230-dzsudzsak-balazs-david-guettaval-fotozkodott-dubajban.htmlDubajban sziesztázik Dzsudzsák Balázs, de nem egyedül. Családja és barátai meglepték őt, ráadásul még egy hírességgel is összefutott: David Guettával fotózkodott a focista. TV + Sztárok--Így romantikázott Makranczi Zalán és Szinetár Dórahttp://www.life.hu/sztarok/20161230-szinetar-dora-es-makranczi-zalan-moziban-romantikaznak.htmlVéget ért a karácsony, és habár ez a szeretet, valamint a család ünnepe, jól jön egy kis pihenés a nagy forgatag után. Szinetár Dóra és Makranczi Zalán is elszöktek egy kicsit kettesben. Romantikáztak egyet szabad estéjükön. TV + Sztárok--Kembe Sorel elköltözött Kondákor Zsófitólhttp://www.life.hu/sztarok/20161230-kembe-sorel-es-kondakor-zsofi-szakitottak.htmlNagy szerelemnek indult az övék, nemrég azonban kiderült, már jó ideje nincs együtt Kondákor Zsófi és Kembe Sorel. TV + Sztárok--Puzsér Róbert nekiment Vágó Istvánnak: médiahazugságnak tartja a kvízmesterthttp://www.life.hu/sztarok/20161230-puzser-robert-mediahazugsagnak-tartja-vago-istvant.htmlAz éles nyelvéről és kemény kritikáiról ismert Puzsér Róbert karácsonyi műsorában Vágó Istvánról mondta el a véleményét. Szerinte a műsorvezető kvízműsorokban folytatott munkája egyszerűen egy médiahazugság, pontosabban Vágó István maga a médiahazugság. Természetesen a válasz sem maradt el, Puzsért médiabohócnak titulálta a kvízmester. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.