Botrány! Szabályszegés miatt zárták ki A Dal egyik versenyzőjét

A Dal 2017 Szabyest Eurovíziós Dalfesztivál A Dal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dal 2017 című műsor január 14-én, 19.30 órakor indul a Duna televízión. Sokak kedvencét, Szabyestet, aki korábban igencsak lelkesen nyilatkozott, viszont kizárták.

"A Dal 2017 pályázati feltételeinek 1. pontjában foglalt rendelkezések megsértése miatt a Szabyest Szerelem kell című dala nem vehet részt a dalválasztó show mezőnyében. Az 1. pont kimondja, hogy „a benevezett dal (sem a szövege, sem a zenéje) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba vagy média-felületre (televízió, rádió, internet), illetve nem hangozhatott el nyilvános előadás keretében 2016. szeptember 1. előtt".

Az MTVA közönségszolgálatára és a Dal produkcióhoz érkezett bejelentések alapján tudomásunkra jutott, hogy Szabyest szerzeménye szeptember 1. előtt nyilvános lett, így a dalverseny hazai és nemzetközi szabályainak értelmében a versenyben nem léphet színpadra. A „Szerelem kell" helyett a szakmai zsűri listáján a soron következő dal kap lehetőséget: a Rocktenors „Ősz" című szerzeménye" - derül ki az MTVA közleményéből.

Szabyest korábban interjút adott a Life.hu-nak, melyben nagyon bizakodó volt:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.