Szandi lánya egy éve szerelmes: Blanka bármikor hazaviheti a párját

Forrás: Facebook/Szandi hivatalos oldala -
nagymama Blanka Szandi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szandi lánya már egyáltalán nem kicsi, Blankának egy éve barátja is van. Az énekesnő nagyon örül lánya boldogságának. 

Szandi lánya már nem kicsi, így várható volt, hogy hamarosan elkezdik érdekelni a fiúk, és Blankára egy éve rá is talált a szerelem. Az énekesnő ennek szívből örül, és bevallotta, kicsit a saját kamaszkorára emlékeztetik a fiatalok. Ő 16 évesen talált rá társára, de annak idején az apukája eltiltotta őket egymástól. Szandi nem esik ebbe a hibába, hiszen még élénken emlékszik arra, milyen nehezen viselték a túlzott apai szigort.

Szandi már a nagymamaságra is fel van készülve Forrás: Facebook/Szandi hivatalos oldala

„Az édesapám még el is tiltott tőle. Szerettem volna apukámnak őszintén mindent elmondani, de nem lehetett. Ez volt a legnehezebb. Persze utólag megértem, nyilván aggódott, hogy nálam épp 16 évvel idősebb férfival kötöm össze az életem, ráadásul egy zenésszel, akinek – ahogy ő mondta mindig – még tisztességes civil foglalkozása sincs” – mesélte Szandi a Bestnek szerelmük történetét. Éppen ezért az ő fejében meg sem fordult, hogy hasonlóan tegyen lányával.

„Blankának például nem kell titkolóznia, bármikor elhozhatja hozzánk a szerelmét, Mikit.

Rájöttünk ugyanis, hogy az erős tiltás mindig nagy ellenállást vált ki” – mondta Szandi, hozzátette, attól sem félnek, hogy mi lesz, ha kirepülnek a csemeték. „Nekünk csak az a fontos, hogy ők boldogok legyenek. Így vagyunk elégedett szülők, és bevallom, előbb-utóbb örömmel leszek nagymama is” – árulta el az énekesnő.

Dúl a szerelem: egymásra talált Kárász és Kammererhttp://www.life.hu/sztarok/20170106-egy-part-alkot-karasz-anna-es-kammerer-zoltan.htmlKammerer Zoltánra rátalált a szerelem: Kárász Annához fűzik gyengéd érzelmek a háromszoros olimpiai bajnokot. TV + Sztárok--Emlékezzünk Klapka Györgyre: milliárdos volt, de soha nem érdekelte a pénzhttp://www.life.hu/sztarok/20170106-klapka-gyorgyot-soha-nem-erdekelte-a-penz-a-halaltol-sem-felt.htmlFelsorolni is alig lehetne, mennyi mindennel foglalkozott élete során Klapka György. Ahogy egy korábbi interjújában fogalmazott, csak akasztott ember nem volt még. Számára a munka volt az élet, ezt viszont nem a pénzért csinálta, hanem azért, mert a küzdéshez szokott hozzá, és anélkül sosem adta fel. Klapka György a haláltól sosem félt, csak a tétlenségtől.TV + Sztárok--Hajdú Péter beadta a válókeresetethttp://www.life.hu/sztarok/20170106-hajdu-peter-beadta-a-valokeresetet-sarka-kata-is-tudja.htmlŐsszel nem mentek el a bíróságra, még nem voltak biztosak benne, hogy elválnak. Hajdú Péter azonban döntött, beadta a válókeresetet. A papírokat már Sarka Kata is megkapta.TV + SztárokOrigoNémeth Kristóf: "Meg kellett tanulnom női fejjel gondolni" http://www.life.hu/sztarok/20170106-nemeth-kristof-parkapcsolat-a-szinesz-szerint-igy-mukodik-egy-szerelem.htmlA 41 éves magyar színésznek határozott elképzelései vannak arról, hogy mi is kell valójában a hölgyeknek. Gondolatait örömmel osztotta meg az olvasókkal. TV + SztárokOrigoVárkonyi Andrea: "Megviselt a baleset" http://www.life.hu/sztarok/20170106-varkonyi-andrea-szeretne-maga-mogott-hagyni-a-multat.htmlA népszerű műsorvezető számára több változást is hozott 2016. És bár voltak örömteli pillanatok is, a szomorú események sem kerülték el őt. TV + Sztárok--Sarka Kata felvértezte családját Hajdú új barátnőjével szembenhttp://www.life.hu/sztarok/20170106-sarka-kata-felkeszult-hajdu-peter-uj-kapcsolatara.htmlEz már komoly: Kata felvilágosította a gyerekeket, hogy édesapjuknak bármikor új kapcsolata lehet. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.