Várkonyi Andrea műsorvezető múlt baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A népszerű műsorvezető számára több változást is hozott 2016. És bár voltak örömteli pillanatok is, a szomorú események sem kerülték el. 

Várkonyi Andreának a múlt évben új munkája lett, volt egy ijesztő balesete, emellett a kislánya is fiatal nővé érett. Az édesanya szerint ilyenkor sokan fogadalmakat tesznek, ám ő régóta kihagyja ezt a szokást. Inkább arra figyel, hogy a következő évben minden korábbi traumáján túl tudjon lépni, még ha nehéz, akkor is – írja a Best magazin.

Várkonyi Andrea túl akar lépni a múlton Forrás: TV2

"Ez volt az az év, amikor befejeződött a híradós munkám, és belekezdem valami másba, amitől tényleg az egész életünk megváltozott. A lányom nagyon szereti, hogy sokkal többet vagyok otthon. Szemet is szúrt, hogy bizony már egyáltalán nem olyan kicsi lány, mint ahogy azt mi Gáborral hinni szeretnénk" – mesélte Andi, aki az örömteli események mellett egy balesetet is a háta mögött tudhat. "Furcsa, de sokkal jobban megviselt a baleset, mint gondoltam volna.

Ezt a traumát szeretném magam mögött hagyni a 2016-os évvel együtt,

Magyar sztárok, akik a hitel csapdájába estekhttp://www.life.hu/sztarok/20170104-magyar-hiressegek-akik-nagyon-nehezen-tudjak-fizetni-a-hitelt.htmlSzinte naponta olvashatunk a médiában olyan híreket, melyek szerint egyre többen küzdenek az évekkel ezelőtt felvett hitelükkel. Ez alól a magyar hírességek sem kivételek, akik közül páran keményen megküzdöttek a bankokkal. TV + Sztárok--Kiderült: Gorbunov Dmitrij és Opitz Barbi egy párt alkotnak!http://www.life.hu/sztarok/20170106-gorbunov-dmitrij-es-opitz-barbi-egy-part-alkotnak.htmlMaga Opitz Barbi tette közzé a hírt, miszerint szerelem szövődött közte és Gorbunov Dmitrij között. A két versenyző közös álmokat dédelget. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoSarka Kata már megtalálta az igazithttp://www.life.hu/sztarok/20170106-sarka-kata-mar-megtalalta-az-igazit-hajdu-is-tud-a-baratrol.htmlTegnap kiderült a féléves hercehurca után, hogy Hajdú Péter és Sarka Kata házassága végleg véget ért. Feladták, belátták, hogy nincs értelme tovább küzdeni, mindketten kijelentették, hogy el akarnak válni. TV + SztárokOrigoNicole Kidman vállalja ha szexelni van kedve, a gyerekei előtt ishttp://www.life.hu/sztarok/20170105-nicole-kidman-elmondja-gyerekeinek-ha-epp-szexelni-akar.htmlNicole Kidman szerint nem kell akkora ügyet csinálni a szexelésből. Gond nélkül el lehet ezt mondani a gyerekeknek. TV + Sztárok--Évi 3 milliárdot hozott George Michael egyetlen dalahttp://www.life.hu/sztarok/20170105-evi-3-milliardot-keresett-george-michael-egy-dalaval.htmlA több mint 3 évtizedig tartó sikeres karrierje során született jó néhány felejthetetlen sláger, ám van köztük egy, ami mindenkinek kedves, főleg karácsony idején. TV + Sztárok--Gábor Zsazsa hamvait férje nem hagyta a sírban: kihantolta és hazavittehttp://www.life.hu/sztarok/20170105-hazavitte-ferje-gabor-zsazsa-hamvait.htmlGábor Zsazsát Los Angelesben búcsúztatták, és ott került sor az egykori díva temetésére is. Nem nyugodott azonban sokáig a sírban, ugyanis özvegye néhány nappal később hazavitte hamvait. Frédéric von Anhalt még nem tett le arról, hogy Magyarországra hozza Zsazsa maradványait. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.