De nehéz is ValóVilág-győztesnek lenni - VV Soma henyél és gyúrogat

Forrás: rtl.hu -
ValóVilág 8 VV Soma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lassan egy hónapja véget ért a ValóVilág, így hamarosan kézhez kapja nyereményét VV Soma. A fiú, amióta kijött a villából, csak teng-leng. 

Henyél és gyúrogat amióta elhagyta a villát VV Soma, de azt még nem tudja, mihez kezdjen a hamarosan megérkező pénzével.

Mihez kezd a nyereménnyel VV Soma? Forrás: rtl.hu

"Még nem volt időm utánajárni, így fogalmam sincs, hogy abba a suliba visszavesznek-e, ahova a ValóVilág előtt jártam. Nagyon bízom benne, hogy megengedik. Ha netán úgy döntenek, hogy mégsem tudom ott folytatni a tanulmányaimat, akkor szeptemberben kénytelen leszek egy másik iskolát elkezdeni. Mindenképp akarok magamnak szerezni egy szakmát" – mondta el Soma a Borsnak, aki édesanyjával és bátyjával lakik.

"Első körben szeretném kicserélni a kanapénkat, meg jogosítványt szerezni, aztán majd persze egy lakást is szeretnék venni. De ismerve magamat már most tudom, hogy tuti veszek néhány felesleges dolgot. Például már rendeltem is magamnak egy videojáték konzolt, mert kiskoromban ez teljesen kimaradt az életemből"– tette hozzá, ahogyan azt is, hogy nem csupán exei közelednek hozzá újra, hanem vadidegen emberek is kértek tőle pénzt a vállakozásukhoz.

43 éves és még mindig bombanő Keleti Györgyihttp://www.life.hu/sztarok/20170108-keleti-gyorgyi-szexi-fotot-posztolt.htmlEgy időben szinte minden nap jelentek meg róla cikkek, aztán eltűnt a nyilvánosság elől Keleti Györgyi. Egy ideig boldog párkapcsolatban élt orosz kedvesével, aztán szakítottak. Keleti György, volt honvédelmi miniszter lánya még mindig nagyon dögös: és ezt az instagramján meg is mutatta. TV + Sztárok--Az utolsó videó Klapka Györgyről - Így találta meg Mary Zsuzsi búcsúleveléthttp://www.life.hu/sztarok/20170107-halala-elott-par-nappal-mutatta-meg-klapka-gyorgy-hogyan-kerult-elo-mary-zsuzsi-bucsulevele.htmlHalála előtt néhány nappal engedte be a kamerákat otthonába az üzletember. TV + Sztárok--Egy darabig nem lép fel együtt Tóth Vera és Tóth Gabihttp://www.life.hu/sztarok/20170107-egy-darabig-nem-lep-fel-egyutt-toth-vera-es-toth-gabi-a-sister-act.htmlTóth Vera a Facebook-oldalán mondta el rajongóiknak, hogy egy ideig nem lépnek fel együtt húgával, Gabival. TV + Sztárok--Elárulta! Ennek a celebnőnek ad KÖLCSÖNRUHÁT Náray Tamáshttp://www.life.hu/sztarok/20170107-ordog-noranak-ad-kolcson-ruhat-naray-tamas.htmlAhogy megírtuk, Facebookján fakadt ki Náray Tamás azok ellen a celebek ellen, akik az általa tervezett ruhákból szeretnének kölcsönkérni. Kijelentette, ha viselni akarják őket, vásárolják meg. A témához Tóth Gabi is hozzászólt, de több celeb is kifejtette a véleményét, jó páran megsértődtek. Náray pár napja az Önindítóban elmagyarázta, miért tette közzé gondolatait. Úgy véli, a celebek tönkreteszik a buliban viselt öltözéket. "Beleizzadnak, belepukiznak" – fogalmazott. TV + Sztárok--Újra együtt Cinthya Dictator és Varga Viktorhttp://www.life.hu/sztarok/20170101-ujra-egyutt-cinthya-dictator-es-varga-viktor-enekes.htmlSzámtalanszor szakítottak, de mindig egymás mellett találták meg újra a boldogságot. Ééééés, igen: újra egy pár Varga Viktor és Cinthya Dictator.TV + Sztárok--Öngyilkos lett George Michael - állítja a párjahttp://www.life.hu/sztarok/20170101-ongyilkos-lett-george-michael-allitja-a-parja.htmlSzerelme, Fadi Fawaz állítása szerint George Michael csak arra vágyott, hogy meghaljon. Állítja, az énekes önkezével vetett véget életének. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.