Kelemen Anna bevallotta, rá a nők is hatással vannak

Forrás: Facebook/Kelemen Anna -
Kelemen Anna leszbikus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, hogy sok híresség kapott már ajánlatot azonos nemű személytől, de ezt nem tartják sértőnek, sőt! Kelemen Anna még azt is bevallotta, hogy rá is hatással vannak a nők, ám ettől még nem tartja magát leszbikusnak.

Pikáns kérdést feszegetett Várkonyi Andrea a Micsoda nők! című műsorban. Arról faggatta vendégeit, hogy kaptak-e már ajánlatot a saját nemüktől. Érdekes, hogy mindenki igennel felelt, de nem sokan akarták bővebben is kifejteni a körülményeket. Pásztor Anna bevallotta, hogy őt nagyon szeretik a leszbikus lányok, szerinte az az erő lehet szimpatikus számukra, amivel a színpadon létezik. Kelemen Anna sem szégyenlősködött, ő bevallotta, rá egy nő is tud hatni.

Kelemen Anna is kapott már ajánlatot nőtől Forrás: Facebook/Kelemen Anna

"Rám egy nő is tud úgy hatni, hogy kedvem lenne megérinteni, vagy jó a közelében lenni. Nem tartom magam ettől leszbikusnak, mert én úgy gondolom, hogy elsősorban emberek vagyunk, nem pedig nők vagy férfiak" - vallotta be Annácska, aki nemrég kapcsolatáról és pótgyerekeiről mesélt. Abban pedig mindannyian egyetértettek, hogy nem sértő, ha egy azonos nemű személy kifejezi a vonzalmát, sőt, igazából ez hízelgő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.