Perverz zaklató szállt rá Rába Timi lányára, Ninára

Rába Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pedofilnak tűnő férfi zaklatta az interneten keresztül Rába Tímea lányát. Nina törölte magát a közösségi oldalról. 

"Volt egy-két férfi, aki az én oldalamon keresztül rászállt a lányomra. Elkezdtek írogatni nekem Ninával kapcsolatban, majd megtalálták őt is, és neki is írogattak elmebeteg módon. Léptünk, és többek között ennek is köszönhető, hogy a lányom nincs fent a Facebookon. Elvették a kedvét. Csak egy másik oldalon található meg, ahova ugyan tölt fel képeket, de ő dönti el, ki láthatja a fotóit. (...) Követem őt, látom, mit csinál, de ő maga is elmond mindent. Nemrégiben például napokig rágódott azon, hogy kitegyen-e egy fürdőruhás képet. A korosztályában ez normális dolog, ha valaki elutazik valahova, az az első, hogy közzétesz magáról egy bikinis képet. Megmondtam neki, nem szólok bele, gyönyörű vagy, lányom, ahogyan érzed, én büszke vagyok rád. Végtelenül becsülöm benne, hogy nem a külvilágnak élő mai fiatal, hanem szerény, tiszta lelkű, jól tanuló lány" – mondta a Borsnak Timi, aki maga is meggondolja, milyen tartalmat tesz közzé a közösségi oldalon.

'Ha folyamatosan posztolnám, hogy merre járunk, mit ettünk, és mit viselek, az sokak számára taszító lenne, mert kizárólag a külsőségekről szólna. Nekünk nem ez számít. A férjem biztos szólna, ha számára kellemetlen vagy visszatetsző dolgot tennék közzé, de erre még nem volt példa" – tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.