Szulák Andrea születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szulák Andrea a szórakoztatás szinte minden műfajában kipróbálta már magát. A tévéműsor és a színház is ugyanolyan közel áll hozzá, karrierjét mégis énekléssel kezdte, méghozzá nem is Magyarországon.  

Szulák Andrea rengeteg szerepet felvett az élete során, és nemcsak a színházban: volt szórakoztató műsor házigazdája, énekesnő és színésznő is, évek óta pedig mindezek mellett édesanya is, ráadásul egyedülálló. Szulák Andrea szívéhez mindegyik szerep közel áll – természetesen a legjobban az anyaszerepet szereti –, karrierjét azonban az éneklés indította be.

53 éves lett Szulák Andrea Fotó: M. Schmidt János/Origo

A 80-as években külföldön dolgozott tánczenészként, hazaköltözése után pedig bárokban lépett fel, ott kápráztatta el a közönséget csodálatos hangjával. 1990-ben az új Neoton énekesnője lett, de később dolgozott a Rapülők zenekarral is. A tévés karrierjét 1998-ban kezdte, méghozzá a TV2-nél. Saját műsort kapott Kivagyok én? címmel, de nem ez volt az egyetlen: később az Activityt is vezette, ahogy a Szulák Andrea Show-t is, és még számos egyéb műsort más csatornákon. Szakmai előmeneteléről rengeteget lehet tudni, de a magánéletét mindig féltőn óvta a színésznő. Egy évtizeden át boldog párkapcsolatban élt, ám sajnos csaknem két évvel ezelőtt férjével szétváltak útjaik. Szulák Andrea azóta egyedül neveli a 2007-ben született kislányát, Rozinát, akiért a munkáit is hajlandó lemondani.

Sarka Kata elszólta magát: saját sofőrje van?http://www.life.hu/sztarok/20170208-sarka-kata-nem-vezet-sokat-soforje-van.htmlSarka Kata autóban ülve sminkelt, ami rajongói nemtetszését váltotta ki. A sztár próbálta menteni a helyzetet, ekkor szólta el magát... TV + Sztárok--Sebestyén Balázsék 7 milliót gyűjtöttek a leégett házú családnakhttp://www.life.hu/sztarok/20170208-leegett-a-hazuk-sebestyen-balazsek-7-milliot-gyujtottek-nekik.htmlCsaládi házuk leégése után nincstelenné vált a kétgyermekes család, ám Sebestyén Balázsék a segítségükre siettek. A műsorvezetők és a Rádió 1 hallgatói összesen 7 millió forintot gyűjtöttek a majosházi családnak. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoVV Soma még nem kapta meg a nyereményét: 500 forintja maradthttp://www.life.hu/sztarok/20170208-vv-soma-meg-nem-kapta-meg-a-nyeremenyet.htmlBár megnyerte a ValóVilág legutóbbi szériáját VV Soma, a nyereményét még nem kapta meg, a félretett pénze viszont már elfogyott...TV + SztárokOrigoVoltál már Fenyő Ivánnál? Most itt az alkalom!http://www.life.hu/sztarok/20170208-fenyo-ivan-vendegsegbe-hivja-a-rajongoit.htmlEz sem egy mindennapi kijelentés: a híres színész a közösségi oldalán hirdeti, hogy szívesen látja otthonában a rajongóit egy beszélgetésre. TV + SztárokOrigoÚjra szerelmes Kiss Ramóna - Sikeres kézilabdázó a párjahttp://www.life.hu/sztarok/20170208-ujra-szerelmes-kiss-ramona-lekai-mate-kezilabdazo-a-parja.htmlKiss Ramóna már nem szingli, új párja ráadásul nem is akárki: a Veszprém kézise rabolta el a színésznő szívét. TV + Sztárok--Orosz Barbi kiborult a tini modellek miatt http://www.life.hu/sztarok/20170207-orosz-barbi-kifakadt-a-kozossegi-oldalan.htmlMint tudjuk, Orosz Barbi nem az a típus, aki véka alá rejtené a véleményét. Most éppen arról beszélt, hogy szerinte mennyire káros a tinédzserek modellként való foglalkoztatása. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.