VV Mici édesanyja elmondta véleményét a házasságkötésről

VV Mici házasság VV Krisztián anyós
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Mici és Krisztián kapcsolatának nem sok jövőt jósoltak a rajongók, ám ők mindenre rácáfoltak: a hétvégén összekötötték az életüket. 

VV Krisztián egy videóüzenetben tudatta követőivel, hogy elveszi feleségül Micit. Bár már többször elmondta erre vonatkozó tervét a Való Világ luxusbörtönében is, a legtöbben nem hittek neki. Sokan úgy vélték, ez a kapcsolat a játék vége után nem sokkal véget fog érni. A fiatalok viszont minderre rácáfoltak, és boldogabbak, mint a villában, és immár házasokként élik mindennapjaikat. A játék óta együtt élnek Mici édesanyjánál, és szinte minden idejüket együtt is töltik.

Noémi Dudás ❤️ VV8 (@micikee) által közzétett fénykép,

Azt tudjuk, ők mit gondolnak egymásról és kettejük kapcsolatáról, ám eddig a családtagok kimaradtak a véleményezésből. Az esküvő napján azonban végre

Mici édesanyja is elmondta a véleményét lánya és újdonsült veje sokat megélt szerelmi életéről.

"Egy édesanyának ezt végignézni... de utána láttam, hogy ezzel a fiúval igazán működik a kémia. Nagyon hálás vagyok Krisztiánnak, én úgy gondolom, mind a ketten nagyon jól formálták egymást, alakították egymást, és ez azóta is tart. Krisztián egy nagyon édes, szerető, tisztelettudó fiú, én csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Nálam laknak, ameddig nem tudnak külön költözni. Azt gondolom, nagyon harmonikus a kapcsolatuk. Nálunk Mici főz hétköznap. Én sokat dolgozom éjszaka, meg hétvégén is, ők is élik az életüket, meg én is" – áradozott az édesanya a Blikk Rúzsnak.

Édesanyukám❤️

Noémi Dudás ❤️ VV8 (@micikee) által közzétett fénykép,

VV Mici megmutatta édesanyját: ennyire hasonlítanak

Hiába ért véget a Való Világ, VV Mici azért ellátja rajongóit folyamatosan a Facebook-oldalán újabb és újabb információkkal. A valóságshow játékosa ezúttal az édesanyját mutatta be a közösségi oldalán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.