Közúti balesetet szenvedett Czippán Anett

Fotó: Adrián Zoltán - Origo -
Czippán Anett autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A híres műsorvezetőt parkolás közben érte a váratlan esemény, összetörték az autóját.

Czippán Anett éppen parkolni szeretett volna az autójával, amikor egy másik autós nem adta meg az elsőbbséget a szemből jövőnek, hanem úgy döntött, hogy Anett és a szemből jövő jármű között fog elhajtani. Ez azonban nem sikerült, ugyanis a manőver során nekihajtott Anett kocsijának, és elsodorta a tükrét is.

Czippán Anett már többször is csalódott az emberekben Fotó: Adrián Zoltán - Origo

"Leblokkoltam a hatalmas csattanástól, még a rendszámát sem tudtam felírni. Kizárt, hogy az illető ne vette volna észre, mi történt. Hosszan dudáltam, mégis elhajtott. Nem az a problémám, hogy összetört a tükröm, inkább azt viselem nehezen: nem volt annyi emberség az elkövetőben, hogy megálljon, és legalább megkérdezze, jól vagyok-e" – mesélte a híres műsorvezető.

Anett azt is elárulta, hogy nem ez az első alkalom, amikor cserbenhagyják egy baleset után. Sajnos emiatt minden alkalommal csalódik egy kicsit az emberiségben – írta meg a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.