Szulák Andreát nem hívták a Rapülők koncertjére

2017.02.28. 12:28

Két telt házas koncertet adott hétvégén a Rapülők, újra felelevenedhettek a '90-es évek. Sokan azonban hiányolták a produkcióból Szulák Andreát, aki közölte, őt senki nem hívta, és azt is sejti, hogy miért.

Két este is időutazáson eshettek át azok, akik a Papp László Budapest Sportarénában voltak a hétvégén. A két koncert erejéig újraegyesülő Rapülők repített mindenkit vissza a letűnt időkbe, hatalmas színpadi show-val, sztárvendégekkel, többnyire megmosolyogtató, de olykor érzelmes pillanatokkal. Tóth Gabi és Tóth Vera is kapott szerepet a produkcióban, ahogy Somló Tamás ikerfiai, Dániel és Pál is.

Szulák Andreát nem hívták a RapülőkreFotó: M. Schmidt János - Origo

A vokált Geszti Péter egykori mentoráltjai, a Hajdú lányok szolgáltatták, de a Bon Bon együttesből ismert Szolnoki Péter is a fellépők között volt. Valaki azonban kimaradt a sorból, akinek egykor volt szerepe a Rapülőkben, a felélesztésben viszont már nem kapott helyet. Ez a valaki nem más, mint Szulák Andrea, akit sokan hiányoltak is. A színésznő Facebook-oldalán tájékoztatta a rajongóit arról, hogy miért nem lehetett őt látni és hallani egyik este sem a koncerten. "Kérek mindenkit! Ne tőlem kérdezgessétek, miért nem voltam Rapülők koncerten. Én csak annyit tudok válaszolni, hogy énekelni nem kértek fel, vendégnek meg nem hívtak meg. Ennyi... Ennek a nyilvánvaló okairól vannak sejtéseim, de megtartom magamnak" - írta ki az énekesnő posztjában. A Blikknek pedig azt nyilatkozta, kellemetlenül érinti, hogy neki kell magyarázkodnia azért, mert ő nem volt ott. Úgy véli, gazdasági okai lehetnek. "Lehet, hogy gazdasági okai voltak annak, hogy nem hívtak el. Nem bánom, szerencsére rengeteg munkám van, pénteken is dolgoztam" - szögezte le Szulák Andrea. A lap megkereste Geszti Pétert is, aki elmondta, szerettek volna kicsit megújulni, ezért nem hívták Szulák Andreát énekelni, de ezt annak idején személyesen ő közölte az énekesnővel. "Hosszas gondolkodás után közösen döntöttünk úgy, hogy bár az eredeti hangzásban szeretnénk előadni a dalokat, mégis szeretnénk megújulni tíz év után. Ennek része volt, hogy másokkal állunk színpadra. Hónapokkal korábban felhívtam Andit, és elmondtam neki, hogy ez a helyzet, ő megértette, elfogadta, a barátság pedig megmaradt. Nem értem, milyen nyilvánvaló okokra célozhatott, nincs itt semmiféle összeesküvés vagy dráma" - mondta a frontember.

Szulák AndreaRapülők