Gesztesi Károly elvesztette lánya, Panka bizalmát

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
depresszió Gesztesi Károly alkohol bizalom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gesztesi Károly az utóbbi időben több rossz időszakon is átesett, főleg az alkohol okozott nála problémát. Szerinte a depressziója miatt került ebbe a helyzetbe, és így elvesztette lánya, Panka bizalmát is, de mindent megtesz azért, hogy visszakapja.

Gesztesi Károly nagyon sok bajt hozott a saját fejére azzal, hogy nem tudott lemondani az alkoholról. A színészt legutóbb ittas vezetés miatt ítélték el, ami az utolsó csepp volt a pohárban. Szerinte a depressziója miatt került ilyen helyzetbe, amivel elveszítette lánya bizalmát. Állítólag Panka annyit mondott neki a telefonba, hogy "Csalódtam benned, apa!". Érthető, hogy ez nagyon szíven ütötte a színészt, elhatározta, hogy visszanyeri a lánya bizalmát.

Gesztesi Károly vissza akarja nyerni Panka bizalmát Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Gesztesi Károly egy gyalogtúrára készül, ezzel akar bizonyítani és túljutni a depresszión, amin apja szavai is segítettek. "Tényleg fogalmam sem volt róla, de jó ideje kerülget már a depresszió. Most, hogy hetek óta lábadozom, megint jött a rossz időszak, és bevallom, ha csak fél napra is, de újból rosszul lettem. Gondolkodtam, hogyan rángassam ki magam ebből, és az apámmal folytatott beszélgetés végén megtaláltam a kiutat" - mondta a Ripostnak.

Majka életéből hiányzik az alkoholhttp://www.life.hu/sztarok/20170302-majkanak-hianyzik-az-alkohol.htmlMajka az elmúlt időszakban kicsit visszább vett a dorbézolásból: kevesebbet bulizik és az alkoholtartalmú italok fogyasztását is mérsékelte. TV + SztárokOrigoHajdú Péter és barátnője, Eszter együtt jelentek meg a Fonogramonhttp://www.life.hu/sztarok/20170302-hajdu-peter-es-baratnoje-eszter-egyutt-jelentek-meg-a-fonogramon.htmlHajdú Péter csak nemrég vállalta fel kapcsolatát, de a kíváncsi rajongók szerencséjére nem rejtegeti választottját. Együtt jelentek meg a Fonogram-díjátadón, és lehet, hogy a jövőben még többször láthatjuk őket nyilvános eseményen. TV + Sztárok--Először jelent meg nyilvánosan Hajdú Péter és új barátnője, Eszterhttp://www.life.hu/sztarok/20170301-eloszor-jelent-meg-nyilvanosan-hajdu-peter-es-uj-baratnoje-eszter-fonogram.htmlA Fonogram díjátadó gálára Hajdú Péter és új barátnője, Eszter kézenfogva érkezett. Először jelentek meg együtt a nyilvánosság előtt. TV + SztárokOrigoBörtönbe kerülhet Curtishttp://www.life.hu/sztarok/20170301-bortonbe-kerulhet-curtis-rapper.htmlA rapper 2016 január elsején csavarodott fel egy villanyoszlopra autóval, amiért komoly büntetést is kaphat. TV + SztárokOrigoAz év emberbarátja díjjal tüntette ki Rihannát a Harvard Egyetemhttp://www.life.hu/sztarok/20170301-rihannat-kituntette-a-harvard-egyetem.htmlAz év emberbarátja díjjal tüntette ki Rihannát jó cselekedeteiért az amerikai Harvard Egyetem.TV + Sztárok--Betörtek Puskás Petiék lakásábahttp://www.life.hu/sztarok/20170301-betortek-puskak-peti-lakasaba.htmlPuskás Peti és barátnője, Eke Andre lakásába néhány nappal ezelőtt törtek be. A tolvaj nem sok mindent tudott elvinni, valószínűleg azért, mert megzavarták. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.