Alföldi Róbert a magány miatt dolgozik sokat

Fotó: Polyak Attila - Origo -
magány Alföldi Róbert munka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alföldi Róbert nagyon sikeres a munkájában, de sajnos ez nem mondható el a magánéletéről. Társ híján persze ő is magányos, ezért menekül a munkába a színész-rendező.

Rengeteg sikeres darabban játszott, és sok népszerű produkciót állított már színpadra Alföldi Róbert, így az kétségtelen, hogy nagyon sikeres a munkájában. Tehetségének és szorgalmának köszönhetően egy jó ideje már külföldre is hívják, hogy segítsen egy-egy produkció létrehozásában. A magánélete viszont sajnos nem alakult ilyen szerencsésen,

Alföldi Róbert a magány elől menekül a munkájába.

Alföldi Róbert magányos Fotó: Polyak Attila - Origo

"Hálás vagyok, mert a munkában mindig nagy szerencsém volt: jókor voltam jó helyen, és nem féltem váltani. Amikor kiléptem a Vígszínházból, szinte senki nem értette, miért megyek el onnan, ahol jó helyem van, ahol életemben először rendezhettem, de akkor azt éreztem, hogy beleőrülök, ha még évekig ez így megy tovább"mondta a Kiskegyednek a színművész, aki azt is nyíltan felvállalta, hogy a magánélete nem túl örömteli.

"Nálam a nyaralás is érdekes kérdés. Csak akkor megyek, ha van valakim. Egyedül minek menjek?

Hogy szembesüljek a magánnyal? Na, azt már nem" – mondta Alföldi Róbert.

Ittas vezetés miatt elvették Zámbó Krisztián jogosítványáthttp://www.life.hu/sztarok/20170307-ittas-vezetes-miatt-vettek-el-zambo-krisztian-jogositvanyat.htmlIttas vezetésen kapták Zámbó Jimmy fiát még februárban, és már az ítélet is megszületett. 1 év 4 hónapig nem ülhet volán mögé. Zámbó Krisztiánnak pénzbüntetést kell fizetnie. TV + Sztárok--Oláh Gergő, az X-Faktor nyertese A Nagy Duettbe igazolthttp://www.life.hu/sztarok/20170307-olah-gergo-volt-rtl-es-enekes-igazolt-a-nagy-duettbe-tv2.htmlHamarosan jön A Nagy Duett, de még nem tudni az indulás pontos dátumát, valószínűleg csak március 26. után kezdődik. Nagy meglepetésre a volt X-faktoros Oláh Gergő is aláírt a műsorhoz – írja az Origo. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoÍgy halt meg a Happy Gang énekese, Mohamanhttp://www.life.hu/sztarok/20170307-igy-halt-meg-a-happy-gang-enekese-mohaman.htmlAz utcán érte a halál a 45 éves Meggyes Rolandot, azaz Mohamant, a Happy Gang alapító tagját.TV + SztárokOrigoElmarad Gájer Bálint esküvőjehttp://www.life.hu/sztarok/20170307-elmarad-gajer-balint-eskuvoje-berendezik-a-hazukat.htmlAz énekes és menyasszonya úgy döntöttek, fontosabb számukra, hogy készen legyen a közös otthonuk, így jövő májusig biztosan nem házasodnak össze. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huIsmét színpadra állna Szilágyi István, a nyomorban élő magyar színészhttp://www.life.hu/sztarok/20170307-ismet-szinpadra-allna-szilagyi-istvan-szinesz.htmlPár napja az egész ország megdöbbent, mikor kiderült, mekkora nyomorban él Szilágyi Isván, akit mindenki Lópici Gáspár szerepének köszönhetően szeretett meg. Egyetlen vágya van már csak a színésznek: még egyszer színpadra szeretne állni.TV + SztárokOrigoKaty Perrynek kajamaradék szorult a foga közéhttp://www.life.hu/sztarok/20170306-katy-perry-nem-mosott-fogat-eves-utan.htmlA sztárok mindent megtesznek a tökéletes megjelenésért, de olykor mégsem sikerül hibátlanul a vörös szőnyegre lépniük. Katy Perry például fogat mosni felejtett el, így kajamaradék volt a foga között. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.