Horgas Eszter nyilatkozott a szakításról

Fotó: Marton Szilvia - Origo -
Horgas Eszter szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Horgas Eszter 15 év együttlét után szakított párjával, az elválás pedig annyira fájdalmas volt, hogy hónapokig nem is tudott róla beszélni. Még most is zokogva ébred éjjelente, de tudja, hogy most önmagára kell rátalálnia, miközben vágyik egy új szerelemre is. 

Nagyon nehezen és lassan hozta meg a végső döntést Horgas Eszter, de végül 15 év után mégis a szakítást látta az egyetlen lehetőségnek. Az elválás azonban rendkívül fájdalmas volt, még a mai napig sincs túl rajta, de elmondása szerint tiszta a lelkiismerete, mert tudja, hogy mindent megtett azért, hogy működjön a kapcsolatuk.

Horgas Eszter még nincs túl a szakításon Fotó: Marton Szilvia - Origo

"Óriási kudarc ez nekem, de muszáj volt lépnem, mert már így is addig húztam a szakítást, míg végül én is belebetegedtem, Elveszettnek éreztem magam, de megkerestem, és megtaláltam azokat a dolgokat és persze embereket, akik szebbé teszik a mindennapjaimat" – mondta Horgas Eszter, aki szerint nem szégyen, ha elakad az ember. Neki a gyaloglás és a légzésterápia segített, de még nem gyógyult meg teljesen.

"Még éjjel is felébredek arra, hogy zokogok.

Aztán mégis jön a megkönnyebbülés, a tisztulás érzése" – ismerte el a Best Magazinnak a fuvolaművész. Hozzátette, párja által vált újra nővé, főleg az előző kapcsolata után, ami teljesen összetörte. "Mégis elbuktunk, nem tudtunk tovább együtt menni. Most itt az idő, végre rá kell találnom önmagamra. (...) Szerelemre persze vágyom, mert gondoskodó, babusgató nő vagyok. (...) Nem szeretek egyedül lenni, de ez még a gyászidőszak, most meg kell tisztulnom" – árulta el Eszter.

Détár Enikő pszichológushoz járt a válás utánhttp://www.life.hu/sztarok/20170310-detar-enikonek-pszichologus-segitett-a-valas-utan.html29 év után mindössze húsz perc alatt vált el Détár Enikő és Rékasi Károly, legalábbis hivatalosan. Lelkileg azonban sokkal tovább tartott lezárni csaknem 30 évet. Détár Enikőnek még pszichológus segítségére is szüksége volt. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoHajdú Péter Londonban romantikázikhttp://www.life.hu/sztarok/20170310-hajdu-peter-londonban-tolti-idejet-szerelmevel.htmlHajdú Péter és szerelme, Eszter még csak néhány hónapja alkotnak egy párt, ám azóta már számtalan újságcikk megjelent kettejük kapcsolatáról, sőt már Eszter is adott interjút megváltozott életéről. TV + Sztárok--Klein Dávid elárulta, miért akarja megmászni a Mount Everestethttp://www.life.hu/sztarok/20170310-klein-david-elarulta-miert-massza-meg-a-mount-everestet.htmlKlein Dávid és Suhajda Szilárd a magyar expedíciós hegymászás történetében először oxigénpalack nélkül próbálnak feljutni a Föld legmagasabb csúcsára. Klein Dávid a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak mesélt arról, miért vállalkozott erre a kihívásra. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoGeszti Péter nem retteg a magasságtól-Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170310-geszti-peter-nem-retteg-a-magassagtol.htmlGeszti Péter is tagja annak a csapatnak, akik a Mount Everest expedíció keretein belül a csúcs meghódításra készülnek. A sztárok az alaptáborig kísérik majd Klein Dávidot és Suhajda Szilárdot. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoSuhajda Szilárd életveszélyes élményéről és közelgő expedíciójáról mesélt http://www.life.hu/sztarok/20170310-suhajda-szilard-eletveszelyes-elmenyerol-es-expediciojarol-meselt.htmlKlein Dávid és Suhajda Szilárd nagy dologra vállalkoztak: oxigénpalack nélkül indulnak a Föld legmagasabb csúcsára. Suhajda Szilárd korábbi élményeiről és az előttük álló nagy feladatról nyilatkozott a Life.hu-nak. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoLilu élete nagy kalandjára készül- Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20170310-lilu-elete-nagy-kalandjara-keszul-mount-everest.htmlLilu az egyetlen nő abban a nagy csapatban, akik hamarosan elindulnak, hogy meghódítsák a Mount Everest csúcsait... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.