Kamaszfiúból nővé vált Szecsődi Kari - Így fest most

2017.03.12. 08:10

A Megasztárban kamaszfiúként megismert Szecsődi Kari a napokban ünnepelte 25. születésnapját – nőként. 

Az énekes – amióta női testben élhet – szívesen oszt meg magáról fotókat, mint például az alábbit is: 

Kari egyébként többször beszélt arról, hogy az önmaga megtalálásához vezető út hosszú és rögös volt, de most már úgy érzi, hogy azzá a nővé vált, aki mindig is szeretett volna lenni. A transznemű fiatal számos sikert, ugyanakkor rengeteg fájdalmat és szenvedést tudhat maga mögött. 

"Egy percig sem bántam meg, hogy a nemátalakító műtétsorozat első lépéseként melleket csináltattam magamnak. Számomra ez természetes folyamat volt, nem egy hirtelen ötlet. Éreztem, hogy erre van szükségem, ez olyan természetesnek tűnt, mint ahogy egy bakfislányból nő lesz. Belőlem ez lett (...) Régebben, amikor kész lett a mellem, órákat töltöttem a tükör előtt, de sohase meztelenül. Egészben nem akartam látni a testemet, hisz gyűlölöm. Talán, ha testileg is teljesen olyan leszek, mint egy nő, ezt is megteszem. Tervben van a végső műtét, ahol véglegesen eltávolítják a férfiasságomat. Az orvosom, a barátaim, és én is úgy érzem, hogy csak akkor lehet belevágni a végleges nemátalakításba, ha minden rendben van körülöttem, minden szép és kerek. Most még nem az"nyilatkozta a Life.hu-nak korábban

Szecsődi Karitranszszexualitás