Londonban, a London School of Economics egyetemen fog tanítani Angelina Jolie

Forrás: AFP/Tang Chhin Sothy -
Angelina Jolie London egyetem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bemutatót tartott a Nők, béke és biztonság című egyetemi kurzusából kedden Angelina Jolie a London School of Economicson (LSE).

A neves londoni egyetem Center for Women, Peace and Security nevű központja ősszel indítja a világon egyedülálló mesterképzését, amelynek vendégtanára lesz a 41 éves amerikai színésznő.
Jolie előadása előtt a The London Evening Standard című brit napilapnak elmondta, hogy kicsit ideges, de reméli, hogy jól fog menni a dolog, mivel ez a képzés nagyon fontos számára.

Londoni egyetemet fog tanítani Angelina Jolie Forrás: AFP/Tang Chhin Sothy

A nőkre és jogaikra összpontosító központot 2015-ben nyitotta meg Angelina Jolie és William Hague. A volt brit külügyminiszter, aki szintén az intézmény vendégprofesszora lesz, már évek óta együttműködik Jolie-val a nemi erőszak felszámolásáért a világ válságövezeteiben. Jolie a mesterképzés keretében tartott előadásaiért nem kap fizetést – írta a bit lap.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.