Szabó Zsófi ünneplés férj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A híres műsorvezető egy korábbi vallomása szerint egész életében arra vágyott, hogy valakihez tartozzon. Ám amióta megismerte Zsoltot, úgy érzi van kiről gondoskodnia, és ezzel végre beteljesedett minden vágya.

Tavaly ősszel összekötötték az életüket, és egy gyönyörű szertartás keretein belül mondták ki a boldogító igent. Azóta is boldog házasokként élnek, és már a gyerekvállalás is szóba került. Előtte azonban még meg kell találniuk azt a közös otthont, ahol majd családot alapítanak.

A szexi sztár érzelmei láthatóan töretlenek, amiről a legutóbb közzétett fotója is árulkodik. A romantikus képet Zsolt születésnapja alkalmából osztotta meg a közösségi oldalán, és láthatóan a rajongói is együtt örülnek Zsófival.

Angelina Jolie megmutatta titkos tetoválásait: Fotók!http://www.life.hu/sztarok/20170314-angelina-jolie-megmutatta-a-kozos.htmlAngelinának köztudottan több tetoválása is van, amelyek mind-mind az életének egy fontos szakaszához köthetőek. Nem csoda ezután, hogy Brad Pitt kapcsán is felkerült egy alkotás a színésznő bőrére, hiszen volt idő, amikor a sztárapukával képzelte el az egész életét. TV + Sztárok--Nádai Anikó szakításán viccelődött Sebestyén Balázs és Vadon Janihttp://www.life.hu/sztarok/20170317-nadai-aniko-szakitasan-viccelodtek.htmlSebestyén Balázs egy fikarcnyit sem lett finomabb, esti műsorában mindenkinek megtalálja a legérzékenyebb pontját, Nádai Anikónak is: a szakításán viccelődtek. TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoÍgy néztek ki gyerekkorukban a világsztárok - Fotók!http://www.life.hu/sztarok/20170309-igy-neztek-ki-gyerekkorukban-a-vilagsztarok.htmlBizony a legnagyobb világsztárok is édes gyerekekként kezdték az életüket. Van, aki semmit nem változott, de van olyan is, akit fel sem ismernénk! Kitalálod, hogy melyik híresség látható a képeken? TV + Sztárok--Így festenek ma a Sikoly című film sztárjai: Fotók! http://www.life.hu/sztarok/20170303-akkor-es-most-fotok-a-sikoly-cimu-film-sztarjairol.htmlA Sikoly című 1996-os amerikai horrorfilm sokakat megrémisztett, hiszen annak idején az egyik leghíresebbnek számított ebben a műfajban. Nem csoda ezek után, hogy gyorsan le is forgattak belőle 5 részt, a nagy sikerre való tekintettel. TV + SztárokAFPKasszás Erzsi nem érti, miért bántják alakja miatthttp://www.life.hu/sztarok/20170317-kasszas-erzsi-nem-erti-miert-bantjak.htmlRemekül érzi magát a bőrében a Kasszás Erzsit megformáló színésznő, ezért nem érti, hogy miért kritizálják annyian az alakját. A reklám megjelenése óta ugyanis nagyon sok ocsmányságot kell eltűrnie. TV + SztárokOrigoErdei Zsolt, Madár szeret énekelni- Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170317-madar-nagyon-szeret-enekelni.htmlMadár és Judy is szívesen vesznek részt A Nagy Duett című műsorban. Az ökölvívó elárulta: nagyon szeret énekelni. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.