Kemény kézzel irányította a Passió XXI próbáit Alföldi Róbert

Tóth Gabi Alföldi Róbert Feke Pál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem egyszer éjszakába nyúltak a Passió XXI. zenés darab próbái, amelyet virágvasárnap, egyetlen alkalommal játszanak az Aréna színpadán. A benne szereplő színészek, énekesek állítják, Alföldi Róbert rendező igen csak kemény kezű főnök, de ez csak azért van, hogy a maximumot hozza ki belőlük.

"Több alkalommal is dolgoztam már együtt Robival, és hazánk egyik legjobb rendezőjének tartom. Alig egy hónapunk volt összerakni a produkciót, de mivel Robi egyértelműen és pontosan tudta, mit szeretne látni a színpadon, így ment a munka. Nekünk színészeknek az a feladatunk, hogy a legtökéletesebben hajtsuk végre a rendező utasításait, és ezt Robi maximalizmusával el is tudja érni" – mondta el Feke Pál.

Feke Pál Fotó: Bielik István - Origo

"Alföldi igazi megszállott, a maximumot hozza ki magából és mindenki másból is, nem ismer egy pillanatnyi lazulást sem. Ilyenkor Robi kizárólag rendezőként működik, csak a darabot látja maga előtt, és arra koncentrál, hogy a legjobb szülessen meg. Ez egyrészt nagyon inspiráló, másrészt persze kemény munka, mindenki igyekszik tartani vele a tempót, ami nem könnyű feladat. Mint minden maximalista számára, Alföldinek is elsősorban a végeredmény számít. Egy nagyszabású színházi produkcióba az ember nem barátkozni jár. Ez nem egy demokratikus műfaj. A rendező dolga, hogy irányítson kemény kézzel mindenkit, és kikényszerítse a tempót. Ehhez kell keménység, fegyelem és szigor. Kemény vezető, ilyenkor nem olyan, mint a magánéletben" - nyilatkozta a Blikknek Tóth Gabi, aki eleinte izgult a munka miatt, de végig nagyon élvezte a próbafolyamatot.

Tóth Gabi Forrás: Tóth Gabi / Facebook

Liptai Claudia visszatérhttp://www.life.hu/sztarok/20170405-liptai-claudia-visszater-a-szinpadra.htmlVisszatér a színpadra Liptai Claudia, néhány hónappal gyermeke születése után. TV + SztárokOrigoAndy Vajna: "Nagyon hiányzik Timi"http://www.life.hu/sztarok/20170405-andy-vajna-a-brazilok-diszbemutatojan.htmlA Filmalap támogatásával került a mozikba a Brazilok című film. Andy Vajna a díszbemutatón elmondta, szerinte miért lesz sikeres ez az újabb magyar alkotás. Természetesen Timiről is mesélt, elárulta, pontosan miért is tanul a felesége színészetet az USA-ban. TV + SztárokOrigoMegérkezett Katmanduba a Magyar Everest Expedíció 2017 csapata http://www.life.hu/sztarok/20170331-megerkezett-katmanduba-a-magyar-everest-expedicio-2017-csapata-22-oras-ut-utan.htmlKlein Dávid és Suhajda Szilárd részvételével 2017. március 27-én indult el Budapestről a Magyar Everest Expedíció 2017, melynek célja a Föld legmagasabb csúcsának (8848 m) oxigénpalack nélküli elérése, elsőként a magyar expedíciós hegymászás történetében. Az expedíció további érdekessége, hogy a „trekking túrának" nevezett szakaszán - melyet Katmandu és az Everest alaptábor között tesznek meg - több hazai híresség is elkíséri majd Klein Dávidot és Suhajda Szilárdot. TV + Sztárok--Hajós András: "Hálás vagyok, hogy van agyam"http://www.life.hu/sztarok/20170330-dokumentarista-reality-kategoriaban-hajos-andras-musora-a-dalfutar-nyerte-a-televizios-ujsagirok.htmlDokumentarista reality kategóriában Hajós András műsora, a Dalfutár nyerte a Televíziós Újságírók Díját. TV + SztárokFotó: Marton Szilvia - OrigoA Nagy Duett miatt mondott fel állásából Győrfi Pálhttp://www.life.hu/sztarok/20170405-a-nagy-duett-miatt-mondott-fel-allasabol-az-rtl-klubnal-gyorfi-pal.htmlA Nagy Duett első kiesői Győrfi Pál és Fábián Juli voltak vasárnap este. A mentőszóvivő többet veszített, mint gondolnánk, nemcsak a műsortól, de az állásától is búcsúznia kellett. TV + SztárokOrigoSarka Kata mellei megnőttek? Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170330-sarka-kata-mellei-megnottek.htmlEgy olyan fotót tett fel a Facebookra Sarka Kata, amelyen jóval nagyobbnak látszanak a mellei, mint általában, így aztán azonnal el is kezdődtek a találgatások: plasztikáztatott volna? TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.