Harry herceg húsz évig elfojtotta magában a gyászt

agresszió gyász Diana hercegnő Harry herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Harry herceg, a néhai Diana hercegnő másodszülött fia édesanyja halála után csaknem két évtizedig küszködött a magába temetett gyásszal, az ezzel járó agresszióval, egészen addig, amíg végül segítséget kellett kérnie.

Minderről a 32 éves herceg beszélt a The Daily Telegraphnak. A terjedelmes interjúban Harry őszintén elmondta, hogy Diana húsz évvel ezelőtti halála után egészen a legutóbbi időkig minden érzelmét magába temette, de ennek igen súlyos hatása volt munkájára, magánéletére, sőt mentális állapotára is.

Harry herceg nem tudta feldolgozni édesanyja halálát Forrás: AFP/Justin Tallis

"Sokszor a teljes összeomlás közvetlen közelébe kerültem" – mondta a herceg. Belső agressziója néha odáig fajult, hogy legszívesebben orrba vert volna valakit. Ennek az agressziónak a levezetésében sokat segített, hogy elkezdett bokszolni, de végül bátyja, Vilmos herceg tanácsára szakértői segítséget kért lelki problémáira. Ennek részleteiről nem beszélt, de elmondta: amint elkezdte kibeszélni magából a gyászt és ehhez kapcsolódó érzelmi viharait, rájött, hogy egyáltalán nincs egyedül, és rengeteg hozzá hasonló ember van. Mielőtt azonban idáig eljutott volna, arra kényszerítette magát, hogy egyáltalán ne is gondoljon az édesanyjára.

Harry tíz évet töltött a brit hadseregben, és már akkor is utalást tett komoly lelki és magánéleti problémáira, amikor két éve leszerelt. Akkor úgy nyilatkozott, hogy nagyon sokat köszönhet a hadseregnek, nem tudja, hol lenne most a katonai szolgálat nélkül. Azt állítja, ez mentette meg őt a teljes elzülléstől.

Harry a legtekintélyesebb brit tisztképző akadémián, Sandhurstben végzett 2005-ben. Ezután – kitüntetéssel – a brit hadsereg legkorszerűbb és legnagyobb tűzerejű helikopterére, az Apache-ra szóló első tiszti és lövészképesítést is megszerezte. Kétszer is megjárta az afganisztáni frontot, legutóbb öt éve, amikor már az Apache támadó helikopterekkel hajtott végre közvetlen hadszíntéri bevetéseket.

Diana hercegnő 1997. augusztus 31-én vesztette életét egy párizsi autószerencsétlenségben.
Harry és Vilmos herceg a tragédia közelgő huszadik évfordulójára szobrot állíttat édesanyjuk emlékére. A szobor Diana egykori, Vilmos és Harry jelenlegi londoni rezidenciája, a Kensington-palota parkjának nyilvánosan látogatható részén áll majd. Diana emlékére eddig egy nagyobb emlékmű készült, egy rendhagyó formájú szökőkút, amelyet a londoni Hyde Parkban építettek, és II. Erzsébet királynő avatta fel 2004 nyarán. Ez az alkotás azonban nem nyerte el a brit sajtó és a közönség tetszését, ráadásul tervezési problémák miatt többször is át kellett alakítani.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.