Íme, a fotó, amivel Katalin hercegnő teljesen kiborította az apósát

Forrás: AFP/Remko De Waal -
fotó Katalin hercegnő Károly herceg Vilmos herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Katalin hercegnő villámgyorsan hódította meg az angolok szívét, és hercegnéi kötelezettségeinek is mindig maradéktalanul eleget tett. Apósa, Károly herceg mégis kiakadt rá.

"Eltökélt vagyok, gyorsan tanulok, és keményen fogok dolgozni. Örülök, hogy annyit segíthetek, amennyit csak tudok" – mondta Katalin hercegnő egy interjúban 2010-ben, Vilmos herceggel való eljegyzésük után. Nem sokkal ezután azonban nagyot hibázott, amit az apósa nehezen tudott neki megbocsátani – derült ki Károly herceg egyik új biográfiájából.

A szerző, Sally Bedell Smith azt írja, hogy Vilmos és Katalin első hivatalos utazása során történt meg az, amivel Károly ellenszenvét kivívta a friss feleség. 2011 augusztusában utazott a hercegi pár Amerikába és Kanadába. Károly szerint a friss házasok itt több esetben úgy viselkedtek, mintha privát nyaralásukat töltenék, túl sok ízléstelenség történt. A hibák nyilvánvalóan Katalin tapasztalatlanságából adódtak – írja a német Bunte magazin.

Az erős szél felkapta Katalin sárga ruháját Forrás: Getty Images/Chris Jackson

A "katasztrófa" Calgary repülőterén történt meg: az erős szél felkapta Katalin sárga ruháját, így többet mutatott meg a lábaiból, mint amennyit akart. Olyan fotók is megjelentek, ahol majdnem az egész feneke kilátszott. A hercegnő és csapata természetesen tanult a hibából, ruháiba és kabátjaiba súlyokat varrtak, hogy a szél többé ne tréfálhassa meg.

Vilmos apjának azonban nem csak ez nem tetszett... Rossz néven vette azt is, hogy fiát és menyét az amerikaiak és a kanadaiak is hatalmas ünnepléssel fogadták, míg őt és Kamillát viszonylag kevesen üdvözölték ugyanitt két évvel korábban.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.