Celebek, akik meghíztak a sztárságuk alatt: Mariah Careytől Kelly Clarksonig

Forrás: Northfoto, AFP -
hízás celeb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hírességek élete nagyrészt a tökéletes megjelenésről szól, de vannak olyan sztárok, akik nem igazán törődnek ezzel. Míg mások az edzőteremben izzadnak, ők inkább betolnak egy pizzát. Persze ennek meg is van az eredménye, íme azok a sztárok, akik a szemünk előtt híztak meg.

Mariah Carey

Mariah Carey sokáig elképesztően csinos volt, fénykorában ő volt minden férfi álma. Az énekesnő azonban már vesztett a fényéből, és az évek alatt felcsúszott rá plusz egy-két kiló. Természetesen még így is lehetne dögös díva, ha nem próbálná folyton eltüntetni képein a felesleget, hanem bátran vállalná az alkatát, ahogy a plus size modellek teszik.

Mariah Carey Forrás: Northfoto, AFP

Russell Crowe

Az Oscar-díjas színész a kisugárzásának köszönheti, hogy mindig is népszerű volt a hölgyek körében. Rengeteg filmben láthattuk, de bizony mára felette is eljárt az idő. Ez nemcsak azt jelenti, hogy megjelent egy-két ránc az arcán, és kezd deresedni a hajkoronája, hanem azt is, hogy jó pár kilóval nehezebb lett Russel Crowe!

Russell Crowe Forrás: AFP, Northfoto

Kelly Clarkson

Bizony Kelly Clarksont sem ilyen alkattal ismerte meg a világ, hiszen jóval vékonyabban indult el a sztárság felé vezető úton. Azóta azonban már néhány kilóval nehezebben menetel, ám ez őt nem zavarja. Bár sokan bántják azért, mert nem sikerül lefogynia, és visszanyernie csúcsformáját, ő folyton azt hangsúlyozza, hogy jól érzi magát a bőrében.

Kelly Clarkson Forrás: AFP, Northfoto

Janet Jackson

Senki nem felejti el Janet Jacksont, hiszen az övé volt az első olyan villantós eset, ami az egész világsajtót felbolygatta. A Super Bowl szünetében mutatta meg mindenkinek a mellét az énekesnő, aki akkor még valóságos bombázó volt. Ma már viszont szinte rá sem lehet ismerni!

Forrás: AFP, Northfoto

Jon Favreau

A színész sosem számított vékony, nyurga alkatnak, de pályája kezdetén rendkívül jóvágású férfi volt. Nevét inkább vígjátékokból ismerhetjük, de ma már biztos elmennénk mellette az utcán. Nem sikerült megőriznie ugyanis az évek alatt az alkatát, elég sokat felszedett magára, míg a hírességek fényűző életét élte, és úgy tűnik, ezen nem is akar változtatni.

Jon Favreau Forrás: Northfoto, AFP
Eljegyezték Rúzsa Magdit - Vőlegényét is megmutattahttp://www.life.hu/sztarok/20170508-eljegyeztek-ruzsa-magdit.htmlAz énekesnő a Facebookon jelentette be az örömhírt, hogy kedves megkérte a kezét. A vőlegénnyel közös fotót is posztolt.TV + Sztárok--Gelencsér Tímeának csak a közösségi oldalakon udvarolnak a férfiakhttp://www.life.hu/sztarok/20170508-csak-a-kozossegi-oldalakon-udvarolnak-a-ferfiak-gelecser-timeanak.htmlMióta szépségkirálynő lett 2016-ban Gelecsér Tímea, a férfiak szinte csak a közösségi oldalakon próbálkoznak be nála, az életben nem keresik. Érdekes történetet mesélt egy zaklatóról is, aki minden este megterít Timinek az asztalánál... TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoOláh Gergő nem érti, miért estek ki A Nagy Duettbőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170508-olah-gergo-nem-erti-miert-estek-ki-a-nagy-duettbol.htmlNem csak a kommentelők fejtegették Zimány Linda és Oláh Gergő kiesésének okát, hanem a Life.hu riporterével maga Gergő is. Egyesek azt gondolják, hogy Linda nem volt elég jó cigánylány, Gergő pedig nem érti, mert szerinte a szőke ügyvédnő nagyon jó volt minden produkcióban, és mindketten mindig odatették magukat.TV + SztárokOrigoZimány Linda elsírta magát, amiért kiesett A Nagy Duettbőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170508-zimany-linda-elsirta-magat-amiert-kiesett-a-nagy-duettbol.htmlZimány Linda és Oláh Gergő pont azzal az előadással estek ki a TV2 szuperprodukciójából, amikor ez volt az a produkció, ami Lindának legjobban teszett. A szőkeség megkönnyezte a búcsút, annyira megszerette a stábot, és olyan sok barátot szerzett, hogy nagyon nehéz lesz számára az elválás. A Life.hu riporterének azt is elárulta, mihez kezd most, hogy véget ért számára A Nagy Duett.TV + Sztárok--Cégvezetők tanulnak Stohl András hibáiból - Életéből tart előadást a színészhttp://www.life.hu/sztarok/20170508-cegvezetok-tanulnak-stohl-andras-hibaibol-eletebol-tart-eloadast-a-szinesz.htmlCégeknél tart előadást Stohl András. A drogprevenciós előadások után a színész most arra oktatja a vezetőket, hogy hogyan lehet egy félresiklott életet helyrehozni - írja a Blikk.TV + SztárokOrigoElőször jelent meg együtt nyilvánosan Harry herceg és Meghan Markle színésznőhttp://www.life.hu/sztarok/20170507-eloszor-jelent-meg-a-nyilvanosag-elott-harry-herceg-es-meghan-markle-szineszno.htmlMérföldkőhöz érkezett Harry herceg és Meghan Markle kapcsolata: először mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt, hivatalosan is felvállalva ezzel kapcsolatukat. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.