Sebestyén Balázsnak a masszázs olyan volt, mintha megerőszakolták volna

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
erőszak masszázs Sebestyén Balázs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sebestyén Balázs minden élményéről szívesen beszél, még azokról is, amik nem éppen kellemesek. A Rádiós éppen egy ilyenről vallott nemrég: masszíroztatni volt, de nem azt kapta, amit várt. "Kicsit olyan volt, mintha megerőszakoltak volna".

Sebestyén Balázs szeret masszíroztatni, de legutóbb nem éppen kellemes élménnyel távozott egy szalonból. A rádióst eleve nem a megszokott lány üdvözölte, de ekkor még nem voltak kétségei, bár elmondása szerint az elejétől kezdve kissé kínos volt a szituáció, ami egyre csak rosszabb lett. "Már a kezdeti lábmosásnál lelkes és odaadó volt. Ő térdelt, én ültem. Csábosan fel-fel nézett rám" - mondta Balázs. A műsorvezető részletesen beszámolt megrázó élményéről, ami szerinte olyan volt, mintha megerőszakolták volna.

Sebestyén Balázsnak megrázó élményben volt része masszázs közben Fotó: Szabó Gábor - Origo

Otthagytam a méltóságomat. Kicsit olyan volt, mintha megerőszakoltak volna"

idézi a Blikkaki nemrég csúnyán beszólt Gáspár Beának

Pápai Joci életében hamarosan új korszak kezdődikhttp://www.life.hu/sztarok/20170511-papai-joci-eleteben-uj-korszak-kezdodik.htmlMegingathatatlan Pápai Joci és feleségének kapcsolata, mindig mindenben egymás mellett állnak. A kezdeti nehézségen is együtt verekedtek át, és hamarosan azonban új korszak kezdődik az életükben. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoCsobot Adélnak nagyon hiányzik Istenes Bencehttp://www.life.hu/sztarok/20170511-csobot-adelnak-hianyzik-istenes-bence.htmlIstenes Bence éppen a Survivor forgatásával van elfoglalva, így távol a családjától, a Fülöp-szigeteken tölti a mindennapjait. Csobot Adélnak és a kis Nátánnak is nagyon hiányzik már, várják, hogy visszatérjen.TV + Sztárok--Exek az Édenben: majdnem összeverekedett Norbi és Tamáshttp://www.life.hu/sztarok/20170511-exek-az-edenben-majdnem-osszeverekedett-ket-jatekos.htmlHiába vannak édeni körülmények között, a hangulat korántsem olyan idilli, mint amilyen a helyszín. Exek Norbi és Exek Tamás barátsága véget ért, helyette majdnem nekimentek egymásnak, amiért ugye kizárás jár. TV + SztárokOrigoSarka Kata érezte, hogy nem szabad elutazniukhttp://www.life.hu/sztarok/20170511-sarka-kata-tudta-hogy-nem-szabad-elutazniuk.htmlSarka Kata eddig sosem hallott titkot mesélt el a házasságával kapcsolatban: drámai pillanatokról számolt be. TV + SztárokOrigoÖrdög Nóra a vietnámi időjárással küzd: Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170511-ordog-nora-az-idojarastol-szenved-vietnamban.htmlÖrdög Nóra új posztjából kiderült: elég durva a helyzet Vietnámban. TV + Sztárok--Klapka György lánya nem tudta, hogy apja tartozik Nyertes Zsuzsánakhttp://www.life.hu/sztarok/20170511-klapka-gyorgy-lanya-nem-tudta-hogy-apja-tartozik-nyertes-zsuzsanak.htmlNyertes Zsuzsának megígérte Klapka György, hogy segíteni fog álma megvalósításában anyagilag, de időközben az Aranyember elhunyt. Már csak az a kérdés, hogy a családja be kívánja-e tartani Klapka ígéretét. TV + SztárokMTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.