Sztárok akik színpadon, forgatás közben veszítették életüket

színpad halál forgatás sztárok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sajnos rengeteg olyan hírességről tudunk, akiket munka közben ért utol a halál. Volt aki balesetet szenvedett, olyan is, akit meggyilkoltak, de hirtelen rosszullét is okozott már tragikus végkifejletet.

John Ritter

2003 szeptember 11-én, szeretett komikusunk éppen a Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a mennykő ( 8 Simple Rules for Dating My Teenage Daughter ) című sorozat forgatása alatt lett rosszul. Erőteljesen verejtékezni kezdett, mellkas fájdalmakra panaszkodott.

A forgatási helyszínhez közeli kórházban aorta disszekcióval diagnosztizálták, ami a főverőér falának hosszanti repedését jelenti. Azonnal műtőbe tolták az 55 éves színészt, de már nem tudták megmenteni.

John Ritter Forrás: Getty Images

Steve Irwin

Emlékszünk még a Krokodilvadász című nagysikerű televíziós produkcióra? Az első epizódja 1996 októberében látott napvilágot, és egészen 2007-ig vetítették a tévénézők nagy örömére. 2006. szeptember 4-én a sorozat sztárja, Steve Irwin tragikus körülmények között életét vesztette.

Egy vízalatti dokumentumfilm forgatása közben többször is megmarta egy különleges rájafaj, melynek következtében Steve a helyszínen életét vesztette. 44 éves volt.

Steve Irwin Forrás: AFP

Dick Shawn

Népszerű amerikai színész, humorista volt, aki fellépése közben veszítette életét 1987-ben. A színpadon kapott szívrohamot, oldalra dőlve esett össze, de a közönség először nem vette komolyan. Többször is riogatta már a nézőit, ezért nem is gondolta senki, hogy komoly a baj.

Azt hitték ez is az előadása része, ám amikor meg sem moccant többé, már tudni lehetett: ez nem játék. Többszáz ember szeme láttára veszítette életét.

Dick Shawn Forrás: Wikipédia

Brandon Lee

Bruce Lee, híres harcművész fia tragikus körülmények között veszítette életét munka közben. A holló című filmet forgaták éppen, mikor egy véletlen lövés eltalálta a 28 éves színészt. Az egyik jelenetben Brandon belép egy ajtón, ahol lövést kap a gonosztól.

Ám ez a lövés sajnos a valóságban is megtörtént, és a színész életét követelte. A halál oka az volt, hogy a stáb nem kelléklőszert vásárolt, hanem éles lőszert alakítottak át a forgatáshoz, ezért valóban elsült, és lyukat fúrt a színész testében, aki azonnal meghalt.

Brandon Lee Forrás: Getty Images

Dimebag Darrell

2004. december 8-án, tragikus körülmények között, koncertezés közben veszítette életét. A Pantera metál együttes egykori gitárosát fellépés közben lőtték le, aki a helyszínen szörnyethalt.

A tettes aznap este még másik 3 embert megölt, illetve további 7 személyt megsebesített, mire a rendőrök végeztek vele. A támadások indítékait a mai napig homály fedi, ugyanis semmilyen összefüggést nem találtak a sérültek és az elkövető között.

Dimebag Darrell Forrás: Getty Images
Hatalmas esések élőben: óriásit zakóztak a sztárok – Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170510-hatalmas-esesek-eloben-oriasit-zakoztak-a-sztarok.htmlA koncerteken vagy éppen egy élő műsorban gyakran előfordul, hogy a nagy lendületnek esés lesz a vége, amin aztán milliók nevetnek. Egy sztár sem úszta meg még eddig a bakit, sokan zakóztak a nézők, vagy a közönség szeme láttára! TV + Sztárok--Sztárok, akiknek melegek a szülei: Amy Adamstől Jay-Zighttp://www.life.hu/sztarok/20170505-sztarok-akiknek-melegek-a-szulei-amy-adamstol-jay-zig.htmlMindenki igyekszik a magánéletét - vagy legalább annak egy részét - titokban tartani, ha közszereplővé válik, és még ennél is jobban ügyel a családja féltett titkaira. Hiába azonban a nagy akarás, előbb-utóbb kiderülnek azok a dolgok, amiket a leginkább el akarunk rejteni, például az egyik vagy a másik szülőnk homoszexualitását. Íme, azok a sztárok, akiknek anyukája vagy apukája valójában a saját neméhez vonzódott. TV + SztárokOrigoRég elfeledett gyereksztárok - Emlékszel rájuk? http://www.life.hu/sztarok/20170503-sztarok-akik-gyerekkent-lettek-hiresek.htmlSztárok, akik gyerekként lettek híresek. De vajon hogy néznek ki ma, és merre sodorta őket az élet? TV + Sztárok--Magyar sztárok, akik felhagytak a sztárélettel: Kapócs Zsókától Klausmann Viktorighttp://www.life.hu/sztarok/20170428-magyar-sztarok-akik-felhagytak-a-sztarelette.htmlA sztárok élete csupa csillogás – ezt gondolja legalábbis sok hétköznapi ember. Mégis vannak olyan közszereplők, akik maguk mögött hagyják a celebséget, és inkább visszavonulnak. Hétköznapi foglalkozást választanak, és a nyilvánosságtól elvonultan élnek. Így tett Kapócs Zsóka is, aki most lakberendezőként dolgozik, Klausmann Viktor pedig a strandján dolgozik. TV + Sztárok--Sztárok, akik hírességekkel vesztették el a szüzességükethttp://www.life.hu/sztarok/20170424-sztarok-akik-hiressegekkel-vesztettek-el-a-szuzesseguket.htmlA szüzesség elvesztése a sztárok életében is egy olyan momentum, amit soha nem fognak elfelejteni, többen meg is osztották az első élményüket. A legnagyobb hírességek közül sokan egy másik sztárral feküdtek le életükben először. Beyoncé sem akárkivel volt együtt első alkalommal, de Selena Gomez és Joe Jonas is egy másik celebnek adták a szüzességüket. Brooke Shields hisztirohamot kapott az első együttlét után, de nem csak neki voltak érdekes élményei. TV + SztárokAFPÍgy mulattak a sztárok a Coachella fesztiválon: fotógalériahttp://www.life.hu/sztarok/20170422-igy-mulattak-a-sztarok-a-coachella-fesztivalon-fotogaleria.htmlA Coachella fesztiválon tényleg mindenki ott van, aki számít, vagy legalábbis bizonyos körökben számít. Idén sem volt ez másképpen. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.