A média tette tönkre Tóth Vera kapcsolatát

Forrás: Tóth Vera -
Tóth Vera
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tóth Vera úgy érzi, a média, azaz konrétan a róla és exéről megjelent újságcikkek miatt ment tönkre kapcsolata. 

"Hiába vagyunk intelligensek mind a ketten, hiába tudjuk kezelni ezt a helyzetet, hogy én ismert vagyok, a párom pedig nem, amikor megjelenik rólunk egy olyan cikk, ami szerint összevesztünk, az nem jó érzés. Kapcsolatunk legszebb időszakában otthon ültünk, és véletlenül elolvastunk egy ilyen teljes valótlanságokat állító cikket, ami azonnal megdöntötte a közöttünk lévő harmóniát. De kinek van joga ehhez? Valaki tönkretette ezt a pillanatot, de senkinek sincs joga az ilyen mély és intim pillanataimat megmérgezni" - idézi a Ridikülben elhangzottakat a Femina.

Tóth Vera Forrás: Tóth Vera

Vera a minap a Life.hu riporterének arról is beszélt, mit szólnak a nagy fogyásához a férfiak, a Bestnek pedig a következőket nyilatkozta: "Egyelőre nem vagyok ráfeszülve a férfi témára. Olyannyira nem, hogy valamelyik nap meg is kérdeztem egy barátnőmtől: 'az, hogy 32 évesen egyáltalán nem érdekel férj, család, gyerek? Most ugyanis úgy árzem, simán benne van a pakliban, hogy nem lesz férjem és gyerekem".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.