Boyzone fiúbanda együttes turné
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem mindennapi információt közölt a Boyzone hivatalos Instagram oldala: az egykor sikeres együttes újból összeáll. 

A 90'-es évek közkedvelt fiúbandája már régóta nem készít új dalokat, és már egy ideje nem is hallottunk róluk, ám a hivatalos közösségi oldalukon nemrég óirási szenzációt közöltek:

újból összeáll a banda!

Jövőre lesz 25 éve, hogy útjára indították az együttest, így a 2018-as év turnézással fog telni. Azt is elárulták a fiúk, hogy új dalokkal készülnek a közönségüknek, vagyis aki ellátogatt egy koncertjükre, az nem kizárólag nosztalgikus élményekben vehet majd részt.

Ronan Keating és a srácok már alig várják, hogy újból berobbanjanak a köztudatba, kizárólag egy dolog miatt nem felhőtlen az örömük: a 2009-ben elhunyt zenésztársuk, Stephen Gately már nem lehet köztük.

Ronan Keating megmutatta kisbabáját: Fotó!

A Boyzone 40 éves sztárja egy meghitt családi fotót tett közzé az Instagram oldalán, amelyen a feleségét, és az újszülött csemetéjüket láthatjuk. Korábban is került már fel kép a kicsiről, ám az eddigiek közül egyiken sem lehetett még látni a kisbaba arcát.

Vilmos herceg édesanyjáról, Dianáról nyilatkozotthttp://www.life.hu/sztarok/20170530-vilmos-herceg-edesanyjarol-nyilatkozott.html20 éve távozott az élők sorából Diana hercegnő, ami az egész világnak fáj, de leginkább a fiainak. Vilmos herceg szívszorító nyilatkozatot adott édesanyjáról, aki már nem láthatja felnőni az unokáit. TV + Sztárok--Bíró Ica, vagyis a Metal Lady betöltötte a 60. életévét: Boldog születésnapot!http://www.life.hu/sztarok/20170530-biro-ica-betoltotte-a-60-eletevet.htmlBíró Ica szinte semmit nem változott az elmúlt évek során, pedig ma töltötte be a 60. életévét. A Metal Lady még most is bombaformában van! TV + Sztárok--Till Attila tortával ébresztette szülinapos feleségét - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170530-till-attila-tortaval-ebresztette-szulinapos-feleseget.htmlA TV2 sztárműsorvezetője megmutatta, hogyan köszönti fel szerelmét a születésnapján: tortával ébresztette. Till Attila remek férj lehet, és még romantikus is! TV + SztárokOrigoSimon Cowell arcába csupasz férfifeneket toltak - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170530-simon-cowell-arcaba-csupasz-feneket-toltak.htmlSimon Cowell sokadjára ül már a Britain's Got Talent zsűriszékében, de még neki is tudnak újat mutatni. Például egy csupasz férfifeneket, néhány centire az arcától: ezt kapta meg nemrég a zsűritag egy komikustól, és nem repesett az örömtől! TV + Sztárok--Pécsi Ildikó életeket mentett 3 évesenhttp://www.life.hu/sztarok/20170530-pecsi-ildiko-3-evesen-mentett-eleteket.htmlPécsi Ildikó terápiaként ír könyvet: így menekül el a mindennapok harcai elől. Életét, történeteit kívánja megosztani a készülő műben, az egyik legmeghatóbb fejezetet közzé is tette a színésznő. Ez a történet arról szól, hogyan mentett életeket: szó szerint egy öleléssel. TV + Sztárok--Kiderült Sebestyén Balázs szinglikori becenevehttp://www.life.hu/sztarok/20170530-igy-hivtak-sebestyen-balazst-amikor-meg-szingli-volt.htmlSokadszorra poénkodik a műsorvezető azzal, milyen becenevet aggadtak rá, amikor még szingli volt és csajozott... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.