Újra összeköltözött szerelmével a Barátok közt sztárja, Seprenyi László

Forrás: RTLKLUB -
békülés Seprenyi László szerelem Barátok közt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Seprenyi László régi kapcsolatát melegítette fel, és bejött! Egykori exével már össze is költöztek.

A Barátok közt színésze és párja, Alexa má tudják, hogy nem csak a káposzta jó felmelegítve, egy kapcsolatot is helyre lehet hozni. László maga sem gondolta volna, hogy egykori párja mellett találja meg újra a boldogságot. Három éve tart a a kapcsoltuk: egy év együttlét után szaktottak, majd egy évet külön töltöttek, és most megint egy éve tart a szerelem közöttük. Ráadásul újra össze is költöztek - írja a Bors.

"Örök dilemma, hogy kibéküljünk-e a volt párunkkal. Én is sokat vacilláltam az elején, hogy mi lenne a legjobb döntés, de így utólag azt mondom, örülök, hogy Alexát választottam és nem a félelmeimet, mert boldogok vagyunk" – mesélte a színész, aki a Barátok köztben Bartha Zsolt testvérét alakítja. Az újrakezdés felé egyébként ő tette meg az első lépést, a korábbi szakítás miatt saját magát érezte hibásnak.

Seprenyi László újra összejött régi szerelmével Forrás: RTLKLUB

"Együtt éltünk, de a szakítás mellett döntöttünk, mert túl sokat veszekedtünk. Teljesen máshogy gondolkoztam még akkor, mint most, szerintem éretlen voltam. Szegény Alexán vezettem le sokszor a feszültséget. Leginkább az én hibám volt, hogy akkor elváltunk. Egy évig nem beszéltünk, majd küldtem neki egy üzenetet, tudni akartam, hogy megy a sora. Elkezdtünk beszélgetni, majd szépen lassan kialakult a bizalom, és ismét egymás karjaiban találtuk magunkat. De ez egy felnőtt, tudatos döntés volt" - mondta László.

A szerelmesek pár napja össze is költöztek, ugyanabban a lakásban élnek, mint korábban. Igyekeznek mindent elkövetni azért, hogy ne essenek ugyanabba a hibába, mint kapcsolatuk elején.

Schobert Norbit a Facebookon támadták: bíróságra megy a sértés miatthttp://www.life.hu/sztarok/20170531-schobert-norbit-a-facebookon-tamadtak.htmlFacebook-oldalán mondta el véleményét dr. Patay Gábor a Schobert Norbi által forgalmazott termékekről, és magáról a fitneszgururól. A durva sértések miatt Norbi bíróság elé viszi az ügyet: "nálam is van tűréshatár". TV + Sztárok--Simon Kornél és Gryllus Dorka újra randizni kezdtekhttp://www.life.hu/sztarok/20170531-ujra-randizik-simon-kornel-es-gryllus-dorka.htmlSimon Kornél és Gryllus Dorka is elfoglalt színészek, közös kisfiuk pedig minden idejüket lefoglalja, Ennek ellenére próbálnak lopni egy kis időt arra is, hogy kettesben legyenek: újra elkezdtek randizgatni. TV + Sztárok--Két nő miatt került ciki helyzetbe Galambos Lajoshttp://www.life.hu/sztarok/20170531-galambos-lajos-ket-no-miatt-kerult-ciki-helyzetbe.htmlGalambos Lajcsinak nagyon ciki helyzetbe került, amit a nézők a TV2 Édes élet műsorában láthattak is.TV + SztárokOrigoKolléganője lopta meg Molnár Anikót: Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170530-meglopta-molnar-anikot-az-egyik-kolleganoje.htmlMolnár Anikó megdöbbentő esemény áldozata lett: az egyik kollégája berendezést lopott a sztár szépségszalonjából. TV + Sztárok--Average Rob minden sztár mellé odaphotoshoppolta magát - Fotók!http://www.life.hu/sztarok/20170530-average-rob-minden-sztar-melle-odaphotoshoppolta-magat.htmlAverage Robot gondolhatnánk a legszerencsésebb srácnak, hiszen minden hírességgel van közös fotója. Valójában csak a Photoshopnak köszönheti a képeket, amiken elképesztően vicces szituációkban látható a sztárokkal. TV + SztárokOrigoZalatnay Sarolta csak a színpadon érzi magát biztonságbanhttp://www.life.hu/sztarok/20170530-zalatnay-sarolta-a-szinpadon-erzi-magat-biztonsagban.htmlZalatnay Sarolta egy bevásárlóközpontban esett el, ami miatt hosszú ideig nem tudott részt venni fellépésein. Ma már újra dolgozik, de nem múlt egy nyomtalanul a baleset: elárulta, hol érzi magát biztonságban. TV + Sztárok--



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.