Kovács Dórit háromszor kérték meg, mégsem lett feleség

Fotó: Polyák Attila - Origo -
műsorvezető Kovács Dóri ÉNB Zsófi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kovács Dóri őszintén mesélt a párkapcsolatáról egy interjúban. Azt is megtudhattuk, hogy miért nem húztak még gyűrűt a szexi sztár ujjára.

A szexi szépséget az Éjjel nappal Budapest című sorozatban ismerte meg az ország, azóta is nehezen vetkőzi le magáról "Zsófi" karakterét, pedig már régóta nem szerepel a produkcióban. Állítása szerint nagyon sokat köszönhet a sorozatnak, de azért egy kicsit örül annak, hogy mostmár meg tudja mutatni az igazi arcát is.

Dóri mostanában műsorvezetéssel és zenéléssel foglalkozik, de volt szerencsénk a Nyerő Párosban is megismerni őt, illetve a kedvesét, Petit is:

"A mi kapcsolatunk Petivel nagyon viharos volt, és az volt a dilemma, hogy ebbe engedjük-e a nagyközönséget betekinteni, vagy inkább tartsuk meg magunknak"

Kovács Dóri műsorvezető 2017.06.08. Fotó: Polyák Attila - Origo

"Akik ismernek minket, tudják, hogy milyen olasz típusú család vagyunk, senkinek nem okoztunk meglepetést. Voltak vitáink, hol nekem, hol neki adtak igazat a családtagok és a barátok, de ez az életben is ugyanígy van" - mesélte a fiatal szépség.

Peti azt nyilatkozta a műsor előtt, hogy ha véget ér, elveszi feleségül Dórit, de ez végül nem történt meg:

"Háromszor kérte meg a kezem, de oltárt még messziről sem láttam" - írta meg az Origo.

Kislánya lesz az Éjjel-Nappal Budapest sztárjának

Kisbabát vár az Éjjel-Nappal Budapest Barbija, vagyis Csákány Mónika. Nyár végén ad majd életet kislányának, és szerencsére már a kezdeti nehézségek is elmúltak! A színésznő a várandósságáról mesélt.

Average Rob minden sztár mellé odaphotoshoppolta magát - Fotók!http://www.life.hu/sztarok/20170530-average-rob-minden-sztar-melle-odaphotoshoppolta-magat.htmlAverage Robot gondolhatnánk a legszerencsésebb srácnak, hiszen minden hírességgel van közös fotója. Valójában csak a Photoshopnak köszönheti a képeket, amiken elképesztően vicces szituációkban látható a sztárokkal. TV + SztárokOrigoLiptai Claudia kislányára, Pankára testőr vigyázhttp://www.life.hu/sztarok/20170613-liptai-claudia-kislanyara-testor-vigyaz.htmlLiptai Claudia és Gesztesi Károly közös kislánya, Panka nagy biztonságban van, testőr vigyáz rá, ha éppen szükséges. TV + SztárokOrigoAz ATV híradósának, Kelemen Annának nevet kellett változtatniahttp://www.life.hu/sztarok/20170613-kelemen-annanak-nevet-kellett-valtoztatnia.htmlKelemen Annácska miatt kellett nevet változtatnia az ATV híradósának, Kelemen Annának. Főnöke tanácsára cselekedett így. TV + Sztárok--Íme a legjobban kereső sztárok listája http://www.life.hu/sztarok/20170613-ok-a-legjobban-kereso-sztarok.htmlA Forbes magazin minden évben készít egy listát a 100 legjobban kereső sztárról. Íme az idei sorrend! TV + Sztárok--Ejha! Ennyi pénzt vitt el a NAV Győzike széfjébőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170613-gyozike-nav-penz-szeg.htmlGyőzike közel kétszázmilliós örökségét vitte el a NAV az énekes, műsorvezető széfjéből. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoSúlyos állapotban került a kórházba a volt magyar X-Faktoroshttp://www.life.hu/sztarok/20170613-eleteert-kuzd-a-volt-magyar-x-faktoros-stone.htmlKovács László, azaz Stone a 2012-es X-Faktorban jutott be a döntőbe. Az énekes a Blikknek mesélt arról, hogy majdnem tragédia lett a nyaralásából. És patkányokkal teli kórházba került. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.