Carrie Fisher
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Carrie Fisher, a Csillagok háborúja karácsonykor elhunyt sztárjának szervezetében háromféle drog, kokain, heroin és ecstasy nyomait mutatta ki a boncolás - írta a BBC.

A hétfőn kiadott jelentés megállapította, hogy a színésznő talán három nappal azelőtt használhatott kokaint, hogy december 23-án egy repülő fedélzetén rosszul lett.

Arról nem szólt a dokumentum, hogy milyen szerepet játszhattak a szerek Fisher halálában.
A szakértők nem tudták megállapítani, Fisher mikor használhatta az MDMA-t vagy a heroint.
A Los Angeles-i igazságügyi orvosszakértő pénteki jelentése szerint a december 27-én elhunyt sztár halálának oka ismeretlen, ám a tényezők között említette az alvási légzéskimaradást (apnoe), a szívbetegséget és a droghasználatot.

Carrie Fisher, Star Wars Forrás: Fórum Hungary

A jelentés kiadása után Fisher lánya, Billie Lourd a People magazinnak elmondta: "Anyám egész életében drogfüggőséggel és pszichés betegségekkel küzdött, végül belehalt."
Fisher januárban kiadott halotti bizonyítványán a halál okaként szívrohamot tüntettek fel.

Carrie Fisher lánya, Billie Lourd megható üzenetben mondott köszönetet a rajongóknakhttp://www.life.hu/sztarok/20170103-billie-lourd-carrie-fisher-lanya-koszonetet-mondott-a-rajongoknak.htmlFilm készült Carrie Fisher és édesanyja kapcsolatárólhttp://www.life.hu/sztarok/20170105-dokumentumfilm-keszult-carrie-fisherrol-es-edesanyjarol.htmlCarrie Fisher furcsa végakaratot választott magánakhttp://www.life.hu/sztarok/20161230-carrie-fishernek-volt-vegakarata.htmlCarrie Fisher tökéletes visszavágása az őt kritizáló tömegnekhttp://www.life.hu/sztarok/20151230-carrie-fisher-a-star-wars-szinesznoje-visszavagott-twitteren-a-megjeleneset-kritizaloknak.htmlCarrie Fisher: "John Travolta homoszexuális!"http://www.life.hu/sztarok/20101212-john-travolta-megis-a-fiukat-szereti.htmlElárverezik Carrie Fisher és Debbie Reynolds emléktárgyait - több Star Wars relikviát ishttp://www.life.hu/otthon/20170608-elarverezik-carrie-fisher-es-debbie-reynolds-emlektargyait-star-wars-relikviakat-is.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.