szilágyi istván Lópici Gáspár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szilágyi Istvánt több ízben bántalmazta már saját fia. A legutolsó eset annyira elfajult, hogy az ország Lópici Gáspárja kórházba került..

Az édesapját csúnyán megverő férfit a rendőrség előzetes börtönbüntetésbe helyezte, és bár az színész nem kívánt feljelentést tenni fia ellen, azóta is bent tartják, súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Szülei az eset óta nem találkoztak vele, ugyanis ahhoz, hogy láthassák egymást egy iratot kellene aláírnia a vádlottnak, ami eddig még nem történt meg.

Szilágyi István várja haza fiát a börötnből Forrás: MTI/Krizsán Csaba

"Háromszor próbáltunk meg bemenni hozzá, de egyszer sem tudtunk vele találkozni. Valami papírt kell kitöltenie, hogy láthassuk, de eddig ezt nem tette meg. Hetek óta nem láttuk Pétert, nagyon hiányzik. Jól jönne a segítsége, mi már öregek vagyunk, nem tudunk mindent magunk elvégezni"- mesélte megtörten a színész felesége.

Arról sem volt tudomásuk, hogy a fiuk ellen vádemelést javasolt a rendőrség, a Blikk tájékoztatta a szülőket.

"Erről még nem hallottunk. De hát miért? Hisz nem történt semmi. Sebaj, majd fellebbezünk"- mondta Lópici Gáspár, aki nem haragszik fiára, és nagyon várja már haza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.