Sváby András munkáról és válásról beszélt

Forrás: MTI/Nándorfi Máté -
Sváby András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ATV-n visszatérő Sváby András munkáról és magánéletről beszélt. 

A válása után a fővárosban bérel lakást Sváby András. "Ez egy átmeneti helyzet. Nyilván szeretnék majd ismét egy saját otthont, hogy venni, vagy építeni, még nem döntöttem el. Ez egy új helyzet nekem is, amit próbálok megoldani. Egy új kapcsolatban vagyok benne, a kisgyermekünk már öt hónapos, de ezeket nem kommunikáljuk. Úgy döntöttünk a párommal, hogy a gyereket se facebookoltatjuk, amíg erről ő maga nem határoz" - nyilatkozta a Borsnak, és hozzátette, a válása is teljesen békében zajlott.

Forrás: MTI/Nándorfi Máté

"Nagyon jó a kapcsolatom a volt feleségemmel, ami különben nagyon megkeserítené a hétköznapjaimat, ha nem így lenne, hiszen közös gyerekeink vannak, és egy csomó minden összeköt bennünket. Nagy könnyebbség ez, és tiszteljük egymást. A gyerekeimért meg rajongok. A nagyobbik fiam Angliában tanul, hajómérnők lesz, a kisebbik most érettségizett, egy-két évig még nem akarja eldönteni merre tovább, dolgozgat" - mondta el, ahogyan azt is, hogy a válás anyagilag sem viselte meg: "Nem vágjuk ketté a bútorokat, nincs semmi ilyen. Elkezdtük árulni a régi házunkat. Teljesen jól végiggondoltuk a közösen szerzett dolgainkról, hogy kié mi lesz".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.