Együttes erővel támadják Oszter Sándort a helybéliek

Diósjenő Oszter Sándor botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A helybéliek döbbent tehetetlenséggel nézik az eseményeket, Oszter Sándor pedig nem érti, hogy mi a baj azzal amit csinál, hiszen minden hivatalos engedélyt megszerzett. Egyre botrányosabb a közhangulat. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, a Nógrád megyei Diósjenő lakói teljességgel fel vannak háborodva, amiért Oszter Sándor tórendszert építtet a telkére úgy, hogy a helyi horgásztó egyetlen vízutánpótlási forrását magához vezette be.

A színész is megszólalt az ügyben, és véleménye szerint teljesen feleslegesen fújták fel ennyire az ügyet. Minden szükséges engedélyt megszerzett, vagyis teljesen legális úton végzi az átalakításokat, így véleménye szerint teljesen feleslegesen és ok nélkül támadják. Ám a helyzet továbbra sem csillapodik, sőt egyre inkább durvul. Oszter már feljelentést is tett a rendőrségen, miután megfenyegették, és az egyik vadászlesét is megrongálták.

Nem csillapodnak a kedélyek Oszter Sándor körül, sőt! Forrás: Facebook

"Nem én vagyok az egyetlen, aki a helybéliek közül összeszólalkozott a művész úrral. Volt, akit meggyanúsított, hogy lopja a fáját, csak azért, mert nem támogattuk, sőt minden fórumon megtámadtuk az építési engedélyét. Oszter Sándor egyszerűen nem tartja be az együttélés szabályait" - mesélte László, aki a munkálatok megkezdése előtt próbált beszélni Sándorral, de nem járt sikerrel.

"Én a település vezetésén kívül nem nagyon ismerek olyan embert, akivel Oszter úr szóba állna, egyszerűen átnéz rajtunk. Sok horgásznak a horgásztó jelenti a megélhetést, ha az tönkremegy, a halak kipusztulnak, családok kerülnek veszélybe" - folytatta a férfi a Lokálnak, aki még mindig abban bízik, hogy az igazságszolgáltatás és a jogrend képes megoldani ezt a helyzetet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.