Roman Polanskit ismét molesztálással vádolják

Forrás: AFP/Valery Hache -
molesztálás Roman Polanski
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Roman Polanski Oscar-díjas filmrendezőt kedden ismét molesztálással vádolta meg egy nő, akinek elmondása szerint az eset 1973-ban történt - számolt be róla a BBC hírportálja.

A most 59 éves nő, akit csak Robin néven emlegetnek, egy keddi Los Angeles-i sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 16 éves korában a rendező szexuálisan molesztálta. Ő a harmadik, aki liliomtiprással vádolta meg Polanskit.

A filmrendező 1978-ban hagyta el Amerikát, miután beismerte, hogy az akkor 13 éves Samantha Geimert megerőszakolta. Geimer júniusban azt kérte egy Los Angeles-i bíróságtól, hogy vessenek véget a 83 éves Polanski elleni eljárásnak. Elmondta, hogy megbocsátott a filmesnek és nyugalmat szeretne magának és családjának.

Samantha Geimer és Roman Polanski Forrás: AFP

Robin, aki ügyvédjével, Gloria Allreddel együtt jelent meg a sajtótájékoztatón, tudja, hogy nem indíthat büntetőpert, mert az elévülés határideje már lejárt, ám tanúskodhat Geimer ügyében. Újságíróknak elmondta, "dühbe gurult", mikor meghallotta, hogy ejthetik a vádat Polanski ellen.

"Ahogy kiderült, mit tett Geimerrel, másnap elmondtam egy barátomnak, hogy velem is ez történt. Rajta kívül senkinek nem beszéltem erről, mert nem akartam, hogy az apám olyat tegyen, ami miatt börtönben töltheti a hátralévő életét" - magyarázta Robin. Polanski ügyvédjei egyelőre nem kommentálták a vádat.

A filmrendező 1977-ben elismerte, hogy törvénybe ütköző szexuális aktust folytatott egy kiskorúval, ezért 42 napra börtönbe ment, ám később elmenekült az Egyesült Államokból, mert attól félt, vádalkuját megsemmisítik. Az Egyesült Államok nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, ez a mai napig érvényben van, ezért a lengyel-francia állampolgárságú Polanski csak a világ maroknyi országában mozoghat szabadon, köztük két "hazájában" és Svájcban, valamint azokban az országokban, amelyeknek nincs kiadatási egyezménye az Egyesült Államokkal.

Charlotte Lewis brit színésznő 2010-ben azzal vádolta meg Polanskit, hogy 1983-ban, 16 éves korában Párizsban molesztálta őt. A színésznőt szintén Gloria Allred képviselte.

Dolly és Fenyő Miklós évekig nem beszéltek http://www.life.hu/sztarok/20170816-evekig-nem-beszelt-egymassal-dolly-es-fenyo-miklos.htmlElképesztő részleteket árult el a régmúltból Dolly. Ezt nem is gondoltuk volna.TV + Sztárok--Együttes erővel támadják Oszter Sándort a helybéliek http://www.life.hu/sztarok/20170815-tovabbra-sem-oldodott-meg-oszter-sandor-epitkezesi-ugye.htmlA helybéliek döbbent tehetetlenséggel nézik az eseményeket, Oszter Sándor pedig nem érti, hogy mi a baj azzal amit csinál, hiszen minden hivatalos engedélyt megszerzett. Egyre botrányosabb a közhangulat. TV + SztárokOrigoTaylor Swift megnyerte a David Mueller elleni molesztálási perthttp://www.life.hu/sztarok/20170816-taylor-swift-megnyerte-a-molesztalasi-pert.htmlTaylor Swift amerikai popsztár megnyerte a David Mueller egykori rádiós DJ ellen indított molesztálási perét - írta a BBC hírportálja. TV + Sztárok--Sziget Fesztivál 2017: Exkluzív interjút adott az Alt-Jhttp://www.life.hu/sztarok/20170816-sziget-fesztival-2017-exkluziv-interjut-adott-az-alt-j.htmlExkluzív interjút adott a Sziget End Show-t megelőző angol banda, az Alt-J, akiket két éve már Grammy-re is jelöltek. Az interjúban többek közt azt is őszintén elmondták, miért "loptak el" egy számítógépes játékot saját rajongóik részére.TV + SztárokOrigoBizonyítani tudják Hujber Feri bűnösségét - Drog miatt áll bíróság eléhttp://www.life.hu/sztarok/20170816-bizonyitani-tudjak-hujber-feri-bunosseget-drog-miatt-all-birosag-ele.htmlHujber Feri életet elég viharos volt mostanság. A Mokkában való zűrös szereplése után nem sokkal pedig saját felesége, Cinthya hívta rá a rendőröket. Kényszertés gyanúja miatt indult nyomozás a színész ellen, de a Bors megtudta, hogy végül kábítószer miatt állíják bíróság elé. Egy hónappal ezelőttig úgy tűnt, hogy az ügyet lezárták, most azonban kiderült, hogy az ügyészség bizonyítani tudja Hujber bűnösségét.TV + SztárokOrigoGeronazzo Mária teljesen új külsővel tűnt fel - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20170815-geronazzo-maria-uj-kulseje-video.html2010-ben eltűnt a nyilvánosság elől a hatalmas szájáról és erotikus tetteiről híres Geronazzo Mária. Most azonban interjút adott: nem ismernéd fel.TV + SztárokOrigo




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.