Hosszú Katinkára egész Baja haragszik

Fotó: Mudra László - Origo -
harag Hosszú Katinka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú Katinka sikerei miatt üneppelt sztár hazánkban, de mégis sikerült egy egész várost magára haragítania. A bajaiak megsértődtek az úszónőre.

Hosszú Katinkáért sokan odavannak az országban, hiszen eredményei elismerésre méltóak, ráadásul jó példaként áll a fiatalok előtt, akik meg akarják valósítani az álmaikat. Hosszú Katinkának ez sikerült, nem csoda, ha otthonában, Baján nagyon büszkék rá a lakók. Ugyan Katinka az édesanyja orvosa miatt annak idején Pécsett látta meg a napvilágot, Baja volt mégis az a hely, ahol felnőtt.

Hosszú Katinka kihúzta a gyufát Fotó: Mudra László - Origo

Baja tavaly díszpolgári kitüntetéssel illette a fiatal úszónőt, ki gondolta volna, hogy éppen ez fog nagy haragot gerjeszteni. A Ripost azt írja ugyanis, hogy az ottaniak

mostanra nagyon megharagudtak az úszónőre,

mert Katinka még mindig nem vette át a díjat, ezt pedig nem nézik jó szemmel, főleg úgy, hogy a pesti díszpolgári címét viszont átvette személyesen.

Így ünnepelte házassági évfordulóját Hosszú Katinka és Shane


Hosszú Katinka és Shane jól megérdemelt nyaralásukat töltik, és ott érte őket a házassági évfordulójuk is. Nézd meg, hogy ünnepelt a pár! Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Börtönre ítélték az ÉNB Lalit alakító Kamarás Norbertethttp://www.life.hu/sztarok/20170831-enb-lali-borton-autobaleset-kamaras-norbert.htmlFelfüggesztett börtönbüntetést kapott az Éjjel-Nappal Budapest szereplője, Lali. Saját hibájából szenvedett autóbalesetet és az utasa is megsérült.TV + Sztárok--Ezért utasította vissza Friderikusz Sándor Hajdú Péter ajánlatáthttp://www.life.hu/sztarok/20170831-friderikusz-sandor-ezert-utasitotta-vissza-hajdu-peter-ajanlatat.htmlHajdú Péter és Friderikusz Sándor a TV2-nél dolgoztak együtt utoljára, ám azóta sokat változott a helyzet. Hajdú az ATV-nél találta meg számításait, és mint kiderült, szerette volna odacsábítani a legendás tévést is, aki nem fogadta el az ajánlatát. Friderikusz most azt is elmondta, hogy miért. TV + SztárokOrigoKellemetlen baki történt Diana esküvőjén http://www.life.hu/sztarok/20170831-ez-a-baki-csuszott-be-diana-eskuvojen.htmlA világ egyik leghíresebb esküvőjét annyi szempár követte nyomon, ahány csillag van az égen. Ám ennek ellenére is sikerült elrejteni az emberek elől valamit a nagy napon. TV + Sztárok--Karikagyűrű virít Liam Hemsworth ujján: Fotó! http://www.life.hu/sztarok/20170830-osszehazasodott-miley-cyrus-es-liam-hemsworth.htmlNem mindennapi fotó terjedt el az interneten, amelyből arra következtethetünk, hogy Miley Cyrus bizony elkelt. TV + Sztárok--Elképesztően kacér videót posztolt Palvin Barbihttp://www.life.hu/sztarok/20170831-kacer-videot-posztolt-palvin-barbi.htmlMeglepő videót osztott meg közösségi oldalán Palvin Barbi. Szerintünk igazán senki sem érti... TV + Sztárok--Férjhez ment Janicsák Veca - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170831-janicsak-veca-ferjhez-ment.htmlMájusban még a szakításának híre járta be a sajtó, de úgy tűnik, hogy kellett a szerelmeseknek ez a néhány hónap. Janicsák Veca és gyermekének apja összeházasodtak! TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.